Az eredmény az egyre népszerűbb elektromos autóknak és plug-in hibrid modelleknek köszönhető.
Tavaly a BMW Group 10 gramm/kilométerrel teljesített az Európai Unió által meghatározott CO2-kibocsátási célérték alatt. Ehhez nagyban hozzájárult az elektromos modellek egyre nagyobb mennyiségben történő értékesítése és a belső égésű motorok technológiájának fejlődése is.
A BMW elmondta, hogy a csoport emissziója 115,9 gramm/kilométer volt, szemben a szabályokban meghatározott 126 gramm/kilométerrel, amely az EU 27 tagországában, valamint Norvégiában és Izlandon van érvényben. Ezeket az adatokat az Európai Bizottság egyelőre még nem hitelesítette.
A bajor gyártó a tavalyi év végén két új, tisztán elektromos modellt is piacra dobott: az iX SUV-t és az i4-es szedánt. A cég abban bízik, hogy 2022-ben sikerül megduplázni villanyautóinak globális értékesítési számait, több mint 200 ezer eladott járművel. Idén két új modellel is bővül a vállalat palettája: a 7-es széria tisztán elektromos változatával, az i7-tel, valamint az X1 crossover alapjaira épülő iX1-gyel. A 5-ös széria akkumulátoros elektromos verziója 2023-ban érkezik.
A MINI márka is jelentősen hozzájárult a BMW-csoport szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséhez a teljesen elektromos MINI Cooper SE, valamint a plug-in hibrid Cooper SE Countryman iránt megmutatkozó jelentős keresletnek köszönhetően.
A márka legnépszerűbb modellje 2021-ben a MINI Cooper SE volt, amelyből összesen 34 851 darab fogyott, kétszer annyi, mint egy évvel korábban. A Cooper SE Countryman eladásai 24 százalékkal 18 392 darabra emelkedtek. A MINI teljes globális járműeladása 3,3 százalékkal, 302 144 darabra növekedett. A BMW azt tervezi, hogy a MINI márkát 2030-ra teljesen elektromossá alakítja.
Akkumulátoros elektromos és plug-in hibrid modellek esetében a bajorok egyik régióban sem teljesített kiemelkedően, ám Németországban a BMW eladásainak 25, míg a MINI értékesítésének 31 százalékát adták a tisztán elektromos vagy plug-in hibrid autók.
A kibocsátási célokat egyre nehezebb teljesíteni. 2020 óta 95 gramm/kilométeres általános flotta-referenciaérték van érvényben, ugyanakkor az egyedi célértékeket a flotta átlagos tömege határozza meg. Mivel a BMW és a Mercedes is nehezebb járműveket értékesít, így rájuk magasabb célszámok vonatkoznak.
Elektromos BMW-t vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!