Galamb József makói mérnök nagy szakmai diadala volt, amikor 1908. október 8-án kigördült az első Ford T-Model a gyár szerelőcsarnokából.
A T-Modelből - vagy ahogy akkoriban becézték, a „Bádog Böskéből” - néhány évtized alatt 15 millió darab készült a Ford Motor Company gyárában, vagyis ez volt az első népautó. Nem csak ezért volt hatalmas teljesítmény a T-Model, hanem azért is, mert a világon elsőként készítették szalagszerű szereléssel és gyártással készült járművet, megteremtve az alapját a mai autóiparnak.
Nem véletlen, hogy a mai szemmel furcsának és esetlennek, a kortársak szerint pedig hangosnak és megbízhatatlannak tartott szerkezetet 1999-ben az Évszázad Autójának is megválasztották, de sokak szerint egyenesen ez a XX. század legjelentősebb technikai újítása.
A T-Model koncepcióját, hogy egy olcsó, megbízható, járt és járatlan úton is vezethető, könnyen javítható automobil készüljön, Henry Ford és egy lelkes magyar tervezőcsapat valósította meg 1907-ben. Galamb József a szintén magyar Farkas Jenővel, Kaltenberger Gyulával és Balogh Károllyal együtt alkotta meg a híres Ford T-modell alkatrészeinek tervét. Ez egy egyszerűen kezelhető, olcsón előállítható autó volt.
A T-Model tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 8-án, 110 évvel ezelőtt gördült le a szalagról az első prototípus, mely megváltoztatta Amerika, majd a világ hétköznapjait. Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/óra volt.
Óriási lépés volt az is, hogy a Galamb által feltalált új, külső fogazású bolygóműves sebességváltót kapta meg az autó, ami lényegesen megbízhatóbbnak bizonyult, mint a korábbi, tolókerekes váltó, amiben a pontatlan gyártástechnológia miatt gyorsan elkoptak a fogaskerekek. És ami legalább ilyen fontos volt egy sorozatgyártású népautó esetében, a külső fogazású bolygóművet lényegesen könnyebb és olcsóbb volt gyártani.
Az új bolygóműves sebességváltó különlegessége volt például, hogy az előremeneti és hátrameneti pedált egymás után lehetett működtetni, amivel az autót a sofőr kihintáztathatta a legmélyebb kátyúkból is.
1913-ban Galamb vezetésével a Ford gyár áttért a mozgó összeszerelő szalagon történő sorozatgyártásra. E forradalmi újításnak köszönhetően a T-Model a világ első népautója lett. Húsz évig gyártották, közel 15 és fél millió darab készült belőle.
1914-ben a Ford több autót gyártott, mint az összes többi járműgyártó együttvéve, ezt a dominanciát pedig azóta egyetlen más gyártó sem tudta megismételni. A gyártókapacitás csúcsát 1925 jelentette, amikor napi 9–10 ezer autó gördült le a gyártósorról, ami éves szinten már a kétmillió darabot is meghaladta. Még 2000-ben is 100 ezer működőképes T-Model volt fellelhető a világon, ebből 3 működőképes Touring modell 1917-ből, 1919-ből és 1921-ből az MVKSE jóvoltából Makón található.