2019. április 15. | 18:32

Itt egy vissza nem térő lehetőség! Kalapács alatt a leköszönő Corvette generáció utolsó példánya

2019 június 28-án a Barrett-Jackson’s aukciósház árverésén értékesítik az utolsó orrmotoros Corvette-et. Az ikonikus típus búcsúmodellje egy fekete színű, 6,2 literes, kompresszoros V8-as, 650 lóerős Z06 lesz.

Az árverésből származó bevétel jótékony célokat szolgál majd, a kedvezményezett alapítvány otthonokat épít olyan családok számára, akik szolgálatban lévő szerettüket vesztették el a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban. Az alapítvány a GM segítségével az utóbbi 5 évben már több, mint 10 millió dollárt gyűjtött, melyből közel 1 millió a 2019-es Corvette C7 ZR1 első példányának értékesítéséből származott. A mostani aukciótól is sokat remélnek, a kikiáltási ár egyelőre nem publikus, de a vége biztosan sokszorosa lesz a modell 81.995 dolláros alapárának.

A Chevrolet a hetedik generációs Corvette 2013-as bemutatása óta két tucat verziót gyártott a modellből, beleértve a legfrissebb 755 lóerős ZR1-est is.

Ahogyan azt a legfrissebb, Instagramon közzétett álcázott fotó is mutatja, hamarosan debütál a nagyközönség előtt a Chevrolet Corvette nyolcadik generációja. Hogy pontosan milyen lesz, arra 2019. július 18-ig várni kell. Addig is íme egy fotó az álcázott C8-ról.

A gyártó ugyan még nem árult el konkrét részleteket, de a 8. generáció is megkaphatja a jelenlegi 6,2 literes motor kompresszor nélküli változatát, várhatóan 500 lóerő körüli teljesítménnyel. Suttognak egy vadonatúj fejlesztésű V8-as motorról is, sőt, a modern kor szellemében egy hibrid hajtáslánc sem elképzelhetetlen. Immáron a hátsó tengely elé építik majd az erőforrásokat, mellyel egy régi hagyományt szakít meg a gyártó. Ettől alapjában változik meg majd az autó vezethetősége és viselkedése.

Nem kizárt, hogy csak egy 8 sebességes duplakuplungos automata váltóval lesz elérhető a modell, ami egy újabb szög a manuális váltó koporsójában, ugyanakkor jó hatással lehet a károsanyag-kibocsátásra és a menetteljesítményekre is.