Az olasz bajnokságban szereplő Juventus labdarúgócsapata vasárnap, hazai pályán 3-0-ra kikapott az AC Milantól. A Zebrák ezzel lépéshátrányba kerültek a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért folytatott harcban. Az olasz gárda portugál játékosa, Cristiano Ronaldo kihagyta csapata hétfői edzését, helikopterrel a Ferrari maranellói gyárához utazott, és vásárolt magának egy közel 600 millió forint értékű szuperautót.

A 36 éves futballista a Juventus elnökével, Andrea Agnellivel, illetve John Elkannal, a Ferrari első emberével együtt utazott Maranellóba. A portugál klasszis találkozott a Ferrari Forma-1-es pilótáival, Charles Leclerc-rel és Carlos Sainz-cal is, akik kaptak egy-egy dedikált mezt Ronaldótól.


A Corriere Della Sera olasz napilap információi szerint CR7 egy Ferrari Monza SP1 modellel bővítette eddig is lenyűgöző autókból álló gyűjteményét.

A Ferrari Monza SP1 egy együléses, utcai használatra tervezett, méregdrága versenyautó. A szélvédő nélküli dizájn miatt a Ferrari egy virtuális szélvédőt fejlesztett ki. Ez tulajdonképpen a műszerfal tetején elhelyezett miniatűr elemet takarja, amely elegendő ahhoz, hogy megteremtse a komfortérzetet vezetés közben, úgy, hogy közben nem vesz el a nyitott versenyautós életérzésből. A 809 lóerős V12-es motor a legerősebb hajtóegység, melyet a Ferrari gyártott.

Ahogy az elnevezésből sejthető, az SP2 a kétüléses változatot takarja. Az autó a sztárok körében is komoly népszerűségnek örvend, többek között a brit televíziós séf, Gordon Ramsey, valamint az AC Milan színeiben futballozó Zlatan Ibrahimovic is vásárolt magának egyet-egyet.

Cristiano Ronaldo góljaira nagy szüksége lesz a Juventusnak a bajnoki hajrában. A torinói együttes szerda este a Sassuolo otthonában igyekszik megszerezni a három pontot. Meglátjuk, hogy a hétfői kihagyott edzés milyen hatással lesz CR7 játékára.