2023. augusztus 30. | 13:33

Az ácsi lakosok érdekeit képviselő civil szervezet szerint nem veszik komolyan őket, míg a polgármester egyszerű fotelfacebookosnak nevezi őket.

Korábban arról mi is írtunk, hogy hatalmas kínai beruházást terveznek Ácsra. Azóta az is kiderült, hogy egy katódgyárat építenének ide, amely akkumulátorgyáraknak szállítaná az elengedhetetlen alkatrészt.

A beruházást a kínai Huayou-csoport alá tartozó BAMO nevű vállalat végezné, nagyjából 520 milliárd forint értékben. Ennek része nem csak a gyártóüzem, de egy munkásoknak szánt lakópark és egy napelempark is.

Az elmúlt időszak történései sokakban aggályokat vetettek fel az akkumulátoripari beruházásokkal szemben. Ennek ellenére a kormány célja, hogy akkugyártó nagyhatalom legyen az ország, bár ezt sokan ellenzik.

Ács lakossága sem feltétlen örül annak, hogy egy ilyen volumenű beruházás kezdődött meg náluk, ám a község vezetésével sem értenek szót. Az ügy kapcsán egyébként már egy rakás képviselő lemondott, sőt már olyan is, aki a korábban lemondott helyére került.

Az új összetételű képviselőtestület viszont már maradéktalanul támogatja a gyár építését, miközben a Kiáll(t)unk Ácsért civil szervezet erőteljesen harcol ennek az ellenkezőjéért. Ők azt is kifogásolják, hogy a gyár építésével kapcsolatos fórumot augusztus végére tervezték, ám ezt lemondta az önkormányzat arra hivatkozva, hogy egyelőre keveset tudnak a gyár működéséről, ezért tolták októberre.

A civil szervezet szerint ez csak gyenge időhúzás, hiszen hogy fogadtak volna el úgy egy ekkora beruházást, hogy kevés az információ. Azt is kifogásolják, hogy a BAMO óriásberuházásáról a vállalat marketinges cége rendelt közvélemény-kutatást.

Közben a polgármester szerintük arroganciával kezeli az egyet nem értőket. Ezt alátámasztja, hogy nemrég a polgármester azt mondta a Népszavának, hogy:

De az biztos, hogy a fotelfacebookosok által hangoztattakkal ellentétben Ácson ebből a nagy ellenállásból semmit se érezni, sőt sokan bíznak abban, hogy jól fizető munkahelyet teremt ez a helyieknek.

Az akkumulátoripari beruházásoknál egyébként a kommunikáció gyakran a munkahelyteremtésre tereli a hangsúlyt. Ezzel szemben nemrég megjelent egy tanulmány, miszerint az ilyen gyárakat csak kiszolgáltatott külföldi munkásokkal lehet majd feltölteni a rossz bérek és a nem megfelelő munkakörülmények miatt.

A helyiek továbbá aggódnak, hogy a gyár miatt megemelkedik majd a teherforgalom, és az amúgy is zsúfolt M1-es autópálya még rosszabb lesz. Emellett azt is lehet már tudni, hogy a gyártáshoz mérgező lítiumsót és NMC port használnak, amely bár a vezetés szerint nem mérgező anyag, az iváncsai akkugyárhoz kiadott környezethasználati engedély szerint viszont az.

Alapjárat