2019. február 18. | 17:20

A kormány ösztönzi az embereket a villanyos járművek használatára, ám az ehhez tartozó infrastruktúra pár kanyarral le van maradva

A korábban kiírt állami pályázat - mely szerint elektromos autó vásárlásához igényelhető maximum 1,5 millió forint összegű támogatás - egyre népszerűbb. Az első ütem meghirdetése óta több mint 2000 igénylés érkezett be, és Weingartner Balázs, a Technológiai Minisztérium fenntarthatóságáért felelős államtitkára szerint minden második esetben már a kifizetés is megtörtént.

A pályázat első fele 2018 nyarán zárult le, eddig 1600 autóra érkezett kérelem, a pályázatra szánt támogatási keret pedig 2,3 milliárd forint volt. Annak érdekében, hogy minél többen vásároljanak tiszta üzemű gépjárművet Magyarországon, a pályázatot meghosszabbították, így a kérelmek végső leadási határidejét 2019 június 30-ig kitolták. Az újraindított rendszerben eddig 414 gépjárműre adott le igénylést összesen 368 magánszemély, gazdasági társaság és önkormányzat.

Fontos változás, hogy míg az első turnusban utófinanszírozási formában zajlott a kifizetés, addig az új pályázat során már előre kapják meg a pénzt a nyertesek, ezzel is elősegítve a mielőbbi autóvásárlást. Az erre szánt költségvetési keretet is megemelték, hiszen most már 3 milliárd forintból gazdálkodnak a pályázat során. Jelenleg a gépjármű bruttó vételárának 21 százalékára, legfeljebb másfél millió forintra lehet igénylést leadni, továbbá az autó vételárának maximális bruttó értékét is 20 millióra növelték.

A régióban jelenleg Magyarországon adják el a legtöbb elektromos autót, az infrastruktúra fejlesztése azonban nem követi kellő mértékben az eladások növekedését. A magyar elektromos hálózat jelenleg nincs felkészülve arra, hogy egy utcában többen is egyszerre töltsék elektromos autójukat, ilyen esetben erősen túl lenne terhelve a rendszer. Éppen ezért igyekszik a NKM Nemzeti Közművek Zrt. egy olyan tervet kialakítani, mely a szolgáltató és a fogyasztók számára egyaránt előnyös megoldás lenne. Az sem mindegy, hogy a napnak melyik időszakában töltik a tulajok otthoni hálózatról az autóikat, hiszen az villamos energia ára és a hálózat terheltsége is különbözik nappal és éjszaka.

Az NKM jelenleg több mint 100 nyilvános töltőt üzemeltet, melyek tizede villámtöltő. A 2019-es évre azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy elektromos autóval keresztüljárhatóvá teszik az országot, ennek érdekében 100 kilométerenként terveznek töltőket telepíteni az ország különböző pontjain. Ezt a törekvést erősíti az is, hogy a Decathlonnal kötött egyezmény keretében 26 töltőpontot alakítanak ki a sportáruház parkolóiban szerte az országban. Többek közt Csömörön, Dunakeszin, Székesfehérváron, Miskolcon, Zalaegerszegen, Maglódon, Kecskeméten, Szombathelyen, Dunaújvárosban, Győrben és Debrecenben is lesz elektromos autók töltésére alkalmas platform.

MTI

Napi