Ezzel az autóval furikázták a chicagói alvilág egykori vezérét.
Al Capone talán a világ legismertebb bűnözője, aki már 26 évesen egy körülbelül 1 000 főből álló bandát irányított Chicagóban. Az olasz származású, de már Amerikában született (1899) gengsztert tartják a szervezett alvilág megteremtőjének. Ravaszságával, szervezőképességével és kegyelmet nem ismerő stílusával hamar az egyik leghírhedtebb bűnözővé vált. Érdekeltségei elsősorban a szeszcsempészetben, a szerencsejátékban és a prostitúcióban voltak, de kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a politikában is.
Az 1920-as évek végére az FBI legkeresettebb bűnözői között szerepelt a neve, ám a szervezett bűnözésben játszott szerepe miatt vagy az általa elkövetett/megrendelt gyilkosságok okán sosem került bíróság elé. Végül 1931-ben adócsalás miatt sikerült börtönbe zárni, 1934-től pedig a jól ismert Alcatraz-szigeten töltötte le büntetését. Mindössze 8 évet volt a rácsok mögött, megromlott fizikai és mentális egészsége miatt 1939-ben szabadlábra helyezték. Csupán árnyéka volt régi önmagának, egyedül és elvonultan élt, halálát agyvérzés okozta 48 éves korában (1947).
A karrierje csúcsán azonban király volt, legalábbis annak képzelte magát. Mesés vagyonának egy jelentéktelen részét luxusautókra költötte, ahogyan az lenni szokott. A korábbi autói közül most egy különlegesen szép állapotban lévő példány eladó a Las Vegasban található Celebrity Cars nevű autókereskedésből. Ára méltó a valaha nagyzoló életet élő Al Capónéhoz, kereken 1 000 000 dollárt kérnek a 39 ezer mérföldet futott autóért.
Első ránézésre csak egy polgári Cadillac Town Sedan 1928-ból, ám valójában egy speciálisan átalakított, teljesen páncélozott autóról van szó. Úgy tűnik a bandavezérnek voltak ellenségei annak idején. A karosszériára belülről azbeszttel burkolt acéllemezeket erősítettek és az autó üvegeit is 2,5 cm vastagságúra cserélték, hogy ellenálljon az ellenséges golyózápornak. A motorját pedig kicsit felpaprikázták, hogy a V8-as megbirkózzon a páncélozás miatt megnövekedett teherrel és a hátul pöffeszkedő molett maffiózó testsúlyával is.