Elárverezték Senna egyik gokartját

Frissítve:
2018-11-13, 11:12

Egy londoni árverésen került kalapács alá a legenda által vezetett jármű

A motorsport történetének egyik legkiemelkedőbb alakja 1994-ben halt meg tragikus körülmények közt. Ayrton Senna háromszor lett a Formula 1 világbajnoka, ezzel beírva magát a történelemkönyvekbe. Ami még a versenyzésénél is meghökkentőbb volt, az az imolai versenyen elszenvedett balesete. Egy kanyarból kicsúszva a betonfalnak csapódott, melynek következtében belehalt sérüléseibe.

Ayrton Senna gokartja elölről

Az RM Sotheby’s londoni árverésén nem más került terítékre, mint egy Senna által vezetett gokart. A gépben 1994 márciusában ült a legenda, egy barátjának a farmján vezette, a Brazíliában található Tatuiban. Az eseményen több ismerőse is ott volt, egy egész napot töltöttek el ott a barátaival. A még élő szemtanúk írásos anyagai bizonyítják, hogy ezt a gokartot valóban ő vezette. Sőt, fényképek is készültek az eseményről.

Az árverés során egy kisfilmet is levetítettek, melyen Senna látható a már emlegetett gokart volánja mögött, ahogyan a saját privát pályáján vezeti azt. Ezek szerint annyira megtetszett neki a vas, hogy ment még vele egy pár kört. Miután a brazil ikon kiszállt belőle, a járművet eltették egy garázsba. Azóta nem hajtotta meg senki, jó ideig pihent egyhelyben.  

Ayrton Senna gokartja oldalról

Az azóta eltelt közel 25 év azért meglátszott a gépen, így mielőtt árverésre bocsátották, az egészet felújították. Méghozzá az eredeti gyártója végezte el a renoválást, a futóművet a Riomark Kart Mini, a motort pedig a Tche Parrilla vette kezelésbe. A felújítás óta szintén nem vitték ki pályára a gokartot, így az új tulajt éri az a megtiszteltetés, hogy Senna után újra pályán hajthatja. Bár erre nincs túl nagy esély, hiszen aki kifizet 12 000 fontot (4,4 millió forint) egy ilyen relikviáért, az nem feltétlenül akarja pályán nyelezni neki.

Ayrton Senna gokartja oldalról

A bevétel tíz százaléka az Ayrton Senna Intézethez került, mely húsz éve dolgozik azon, hogy hátrányos helyzetű gyermekek oktatását segítse. Az aukciós háznak nem ez az első ilyen jellegű megmozdulása, többször is ajánlottak már fel kisebb-nagyobb összegeket jótékony célra.

Forrás:

Kapcsolódó írások

Kiss Mihály a csapat Porschéja mellett
2018. december 07.
Az Alapjárat 2017-ben már készített vele interjút, azonban azóta eltelt egy szezon és ahogy ismerem Misit, nem otthon ült.
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját
Főszerepben a Magyar Nagydíj Esemény- és programajánló 07. 27. – 29.
2018. július 24.
Nem éri meg otthon maradni július utolsó hétvégéjén, mert jobbnál-jobb programok várnak rád.
Befotóztam a Renault 2018-as F1-es gépét
2018. július 26.
Az Alapjárat körbefotózta a Renault idei Formula 1-es versenyautóját, amivel a Magyar Nagydíjon Nico Hülkenberg és Carlos Sainz köröz majd.