2020. március 09. | 09:44

Néhány éven belül találkozik a 70-es évek kockadizájnja a modern világ technológiájával.

A Mercedes-Benz 1979 óta gyártja a G-osztályt, amelyet eredetileg katonai célokra terveztek, de végül elérhetővé tették civilek számára is. A hadseregen kívül mindig is a tehetős emberek járműve volt és az is maradt mind a mai napig. Senki nem gondolta volna, hogy ennyi ideig él, ráadásul szinte változatlan formában. Úgy tűnik, a G-osztály örök.

Az elődre megszólalásig hasonlító, ám a lemezek alatt sokkal modernebb technológiákat felvonultató második generációt 2018 januárjában mutatták Detroitban. Vajon ez is évtizedeken keresztül gyártásban lesz majd, mint az ős G-osztály? Egy biztos, pusztán a szigorodó emissziós normák nem fogják elmosni a Föld színéről, hiszen a Mercedes bejelentette, hogy néhány éven belül tisztán elektromos verzióban is elérhető lesz majd. Hurrá.

Hozzá kell tenni, hogy voltak már arról pletykák, hogy egy ilyen üzemanyag-temető őskövület nem maradhat a palettán, de valószínűleg akkora igény van rá, hogy anyagilag rossz döntés lenne befejezni a gyártását. Érthető módon a Mercedesnél pénzt akarnak keresni, ha ehhez annyi kell, hogy villanymotort tuszkoljanak a dízel és benzines erőforrások helyett az orrába, hát tessék, rajtuk ne múljon.

Hiszen a vásárlók meg vannak őrülve érte, 2019-ben majdnem napi 100 darab kelt el belőle világszinten, ami közel 60%-kal több, mint egy évvel korábban (és egyben abszolút rekord is), a kereslet pedig azóta sem apad. Hiába, a mai SUV-őrült világban csak a G-osztállyal lehet a többiek felé kerekedni, a GLE osztály túl puhány erre a célra, túlságosan beleolvad a forgalomba.

Egyelőre semmilyen konkrét információ nem áll rendelkezésre az elektromos G-osztályról, mindössze annyit tudni, hogy jön pár éven belül. Egy ekkora behemót bizonyára 100 kWh óra fölötti kapacitású akkumulátort hord majd a testében és biztosan nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy legalább 400 lóerő fogja mozgatni a mamut testét, az árcéduláján pedig a Holdról is tisztán kivehető összeg fog szerepelni.