2022. február 16. | 16:32

A Tesla vezérigazgatója több mint 5 millió Tesla részévényt jótékonykodott el 2021-ben.

Elon Musk több mint 5 millió Tesla részvényt adományozott egy jótékonysági szervezetnek tavaly novemberben – derült ki az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) hétfőn benyújtott iratokból. A felajánlás értéke 5,74 milliárd dollár volt az adományozás pillanatában érvényben lévő aktuális részvényárfolyam alapján. A dokumentumokból nem derül ki, hogy mely jótékonysági szervezetet ajándékozta meg Musk.

Az adományozásra akkor került sor, amikor a milliárdos vállalkozó 16,4 milliárd dollár értékben adott el részvényeket, miután november elején szavazást indított a Twitter-követői között azzal a kédéssel, hogy adja-e el az elektromosautó-gyártó részvényeinek 10 százalékát.

Musk a Twitteren közölte azt is, hogy 2021-ben több mint 11 milliárd dollár adót fizet a lejáró részvényopcióinak lehívása miatt. Egyúttal kemény szóváltásba keveredett Bernie Sanders és Elizabeth Warren politikusokkal, akik több adó fizetésére szólították fel a gazdag embereket.

Elon Musk

Elemzők rámutattak, hogy a részvények eladományozásának adóügyi vonatkozásai is vannak, hiszen Musk így jogosulttá válik adókedvezményre. Ugyanis a jótékonysági szervezetek részére felajánlott értékpapírok után nem kell tőkenyereség-adót fizetni, szemben azzal, ha eladná őket. Bob Lord, az Institute for Policy Studies adópolitikával foglalkozó munkatársa elmondta, Musk az 5,7 milliárd dollár 40-50 százalékát spórolhatja meg adó formájában.

A Chronicle of Philanthropy adatai alapján Musk a tavalyi évben Amerika második legbőkezűbb adományozója volt Bill Gates és exfelesége, Melinda French Gates után. Jótékonykodás tekintetében Musk eddig messze elmarad más milliárdosok mögött.

A dél-afrikai születésű üzletember és Jeff Bezos eddig nettó vagyonuk kevesebb mint 1 százalékát adományozták jótékonysági célra, míg Warren Buffett és Soros György több mint 20 százalékot adományozott vagyonából tavaly szeptemberig a Forbes magazin adatai alapján.