2023. január 18. | 07:32

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai Nyárád közelében igazoltatták a 48 éves pápai férfit és 29 éves fiát.

Még hétfőn állították meg a járőrük Nyárád közelében azt a 48 éves pápai férfit, aki egy P-rendszámos járművet vezetett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a rendszám indító naplójába nem őt jegyezték be sofőrnek és nem is volt jogosult a jármű vezetésére.

Mögötte egy külföldi rendszámú autóban a fia haladt, a 29 éves férfi elmondása szerint még nem kezdeményezte a jármű magyarországi nyilvántartásba vételét és forgalomba helyezését. A nagyobbik baj azonban az volt, hogy nem volt rajta kötelező felelősségbiztosítás.

A két jármű átvizsgálása után azokban több autóból származó motort és váltót találtak. Elmondásuk szerint azokat egy autóbontóból vásárolták és fémhulladékként akarták értékesíteni.

A rendőrök megállapították, hogy a két férfi fémhulladék szállítására feljogosító engedéllyel nem rendelkezik, ezért mindkettejüket előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. Az eljárás során arra is fény derült, hogy a járművek mindegyike a megengedettnél nagyobb súlyú rakományt szállított.

A rendőrök apa és fia ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetése miatt büntetőfeljelentést tettek, a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt pedig szabálysértési eljárást indítottak. Mindkét férfinak továbbá közigazgatási eljárás keretében kell felelnie a túlsúlyos járművel való közlekedés miatt.

Police.hu