2019. augusztus 21. | 14:50

Európában az elektromos városi kisautókra és kompaktokra szeretnének inkább koncentrálni.

A vállalat teljesen meg akarja újítani az európai modellpalettáját és ezért hajlandó egyes modelleket teljesen elkaszálni illetve meglévőket átpozícionálni. A 2020-ban esedékes új Fiat 500-as például teljesen elektromos kisautó lesz, az új generációhoz már nem lesznek elérhetőek a belső égésű erőforrások. Később jön az 500 Giardiniera is, amely a Fiat 500 alapjaira épített kombikarosszériás kisautó lesz. Hamarosan érkezik az 500X új generációja is, sőt a Fiat várhatóan lecseréli a Tipót is egy szabadidő-autóra.

A vállalat stratégiájának értelmében a márka elsősorban városi kisautókat fog gyártani (pl. 500, Panda), melyek zömében teljesen elektromosak lesznek, de nem feledkezik meg azokról sem, akik családostól szeretnének nagyobb távolságokra eljutni. Számukra a továbbiakban nagyobb, több személynek is kényelmes autók bevezetését tervezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy ettől fogva a Fiat Audi Q7 méretű szabadidő-autókat fog gyártani, de minden modelljük hossza 3,5 és 4,5 méter közötti lesz, mellyel igyekeznek a városi minik és a kompakt kategóriákat lefedni.

A családosok számára ideális, illetve városi közlekedésre alkalmas járműcsalád legfontosabb modellje az új Fiat Panda lesz, mely várhatóan 2021-ben érkezik. A típus különlegessége a moduláris akkumulátor-csomag kialakítás, azaz az autóhoz külön is megvásárolhatók lesznek az akkuk, a kapacitás bővítése utólag is megvalósítható. Ezzel a lépéssel az alapmodellek árát alacsonyan tudják majd tartani és amikor összegyűlik a pénz, be lehet ruházni a nagyobb hatótávolságú akkumulátorokra. Ezt a trükköt egyébként a többi modellnél is beveti majd a Fiat.

Alapos megfontolás után a Fiat Tipót 2015-ben élesztették fel újra az olaszok. De a legendás típushoz hiába fűztek nagy reményeket, az eladások nem az elvártaknak megfelelően alakultak (illetve alakulnak), így várhatóan hamarosan elkaszálják a modellt. Helyébe – a kor igényeinek megfelelően – valamilyen SUV léphet, várhatóan a Jeep Renegade alapjain, melyre a hamarosan gyártásba kerülő gyönyörű Alfa Romeo Tonale is épül majd. 

A legnagyobb kihívást az új modellcsalád bevezetésénél az árazás jelenti majd. Az elektromos hajtás extra költségeit könnyebb elrejteni egy magasabb kategóriájú autó eleve magasabb árában, de az alacsonyabb kategóriákban nehezebb jó árat kérni egy villanyautóért. Ennek megfelelően a márka stratégiájához tartozik, hogy az 500-as szériát kissé a prémium irányba tolják el, jobb anyagokkal, magasabb minőségérzettel kompenzálva a vásárlókat az elköltött extra pénzükért. Az új modellek bevezetése 2020-ban és 2021-ben lépésről lépésre történik majd.

A jelenleg is kapható Fiat Tipo tesztjét az alábbi videóban láthatod: