2020. február 24. | 19:03

A fakivágások miatt korábban környezetvédelmi szervezetek tiltakoztak.

Társszerző: Hajdu Balázs

Az Alapjárat egy héttel ezelőtt számolt be arról, hogy német környezetvédők tiltakoznak a Tesla gigagyárának építési területén történő fakivágások miatt. Az akkori határozat leállította a munkagépeket, Berlin-Brandenburg régió Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága kimondta, hogy folytathatják a munkálatokat.

A 92 hektáros terület Berlintől 38 kilométerre keletre, Grünheide településen fekszik. A Tesla hatalmas gyáregységének megépítéséhez fenyőfákat kell kivágni, emiatt tiltakozott két környezetvédelmi szervezet, akik elsőfokon sikerrel jártak.

Az ítélőtábla azonban ezúttal a Teslának adott igazat, ám a gigagyár megépítéséhez szükséges építési engedély jóváhagyására viszont még várni kell. Az elektromos autógyár 2021 közepétől évi 150 ezer járművet tervez legördíteni a gyártósorról – ez a szám a későbbiekben évi félmillióra emelkedhet. A hatalmas gyáregységét építését még novemberben jelentették be.

A Német Gyáriparosok Szövetsége, Németország vezető üzleti lobbicsoportja üdvözölte a legfrissebb bírósági határozatot. Holger Lösch, a csoport vezető tisztviselője állítja, hogy a befektetés kiemelten fontos a régió, illetve egész Németország számára. Szerinte szélesebb körű párbeszédre van szükség a tervezési és engedélyeztetési procedúrák kapcsán, melyek az elmúlt években számos beruházás megvalósulását akadályozták.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a Tesla.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).