2023. február 18. | 16:37

Kiderült, mennyibe fog kerülni, lesz vármegyebérlet is.

Németország tavaly 9 eurós havijegyet vezetett be. A helyi kormány ezzel szerette volna ösztönözni a lakosságot a tömegközlekedés használatára.

A Német Autóklub szerint az emberek kedvezően fogadták a döntést. Az emberek nagyobb százalékban válaszották a buszt és a vonatot.

A döntés hamar meg is született: 2023. május 1-től érkezik a „Deutschlandticket”. Ezt havi 49 euróért lehet majd megvásárolni.

A jegy feljogosítja azok tulajdonosát a tömegközlekedési eszközök használatára Németország határain belül. Úgy kalkulálnak, hogy akár 11 millió új utas is választhatja a közösségi közlekedést a döntés eredményeként.

Hasonló jegytípus lesz elérhető Magyarországon is, derült ki Orbán Viktor évértékelő beszéde végén. A miniszterelnök február 18-án szombaton 15 órától összegezte az elmúlt időszak történéseit, a beszédet hivatalos YouTube csatornáján lehetett figyelemmel követni.

A magyar miniszterelnök az infláció kapcsán egy érdekes hasonlatot használt. Azt mondta, "az infláció olyan, mint a tigris, és csak egy töltényed van, ha nem találod el, felfal minket."

Ezt követően a kormányfő leszögezte, mi el fogjuk találni. Kiemelte azt a célt, hogy az inflációnak az év végére egy számjegyűnek kell lennie.

Hangsúlyozta, nem szabad az inflációt olyan istencsapásnak tekinteni, amit nem lehet kivédeni. Elmondása szerint eljött a cselekvés ideje, aminek lesz is eredménye.

Kitért arra, hogy egy átlagos család ma a rezsicsökkentett áraknak köszönhetően havonta 181 ezer forintot tud megspórolni. Szavai szerint ez egyedülálló Európában.

A kamatstop intézménye összesen 350 ezer családot érint idehaza. A kiterjesztett kamatstoppal 200 ezere diákot védenek.

Az eseményen több fontos bejelentés is elhangzott, az egyik a közlekedéssel kapcsolatos.

“Most bevezetjük a kedvezményes vármegyebérletet is. Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes, havi országbérletet és vármegyebérletet ajánlunk. A vármegyebérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak” - mondta Orbán Viktor.

Amennyiben bejelentenek konkrétumokat a vármegyebérlet és az országbérlet kapcsán, itt az Alapjáraton be fogunk számolni róla.

Orbán Viktor beszélt a háborús helyzetről is. Elmondása szerint a háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz. Bízik abban, hogy a közvélemény egyre inkább a béke pártjára áll, és azt gondolja, kormányváltások is lesznek Európa szerte. Javasolta a honvédelmi miniszternek, hogy tarsa szárazon a puskaport.

Depositphotos