Mint arról márciusban írtunk, Berki Krisztián ellen vádat emelt az ügyészség. 2018 márciusán kényszerített a híresség vészfékezésre egy autóbuszt Budapesten, amikor egy Bentley volánja mögött ült.

Az ügyiratszám alapján kiderül, hogy április 22-én tárgyalták volna a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyamatban lévő ügyet - szúrta ki a HVG. A Fővárosi Törvényszék azt nem közölte, hogy miért napolták el a tárgyalást.

Magyarország Ügyészsége tette közzé azt a videót még márciusban, amelyen az látható, hogy Berki Krisztián a Pünkösdfürdő utcában közlekedett, amikor előtte egy busz egy megállóhoz érve lelassított, de miután nem volt felszálló, továbbhajtott. Berki ezen kaphatta fel a vizet, mert ezt követően a sebességhatár túllépése árán végrehajtotta az előzési manővert, majd a busz elé visszaérve nagyot fékezett, majd megállt az autóbusz előtt.

Az ügyészség azt állapította meg a felvételek alapján, hogy a buszsofőrnek nem volt lehetősége elkerülni az ütközést a vészfékezés ellenére. Az incidens következtében az utasok közül többen megütötték magukat.

A buszban 2,5, a személyautóban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. 

"Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, közügyektől-, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt" - áll a Magyarország Ügyészsége nevű Facebook oldal posztjában.