2020. október 02. | 16:06

A történelmi autó a 15 lóerős motortól a három ajtós elektromos kivitelig.

A legendás kisautó első generációja még a múlt évszázad derekán gurult ki először a gyárból. Azóta egy nagy kihagyás után, csak nem 50 évvel később bejelentették a típus feltámadását, hogy aztán eljussunk napjainkig, és hamarosan bemutatásra kerüljön az új elektromos Fiat 500-as modell. Azonban mielőtt eljutunk a jelenbe, menjünk még egy kicsit vissza a múltba, hiszen egy legendás típusról beszélünk. A világháború után szükség volt egy olcsó városi kocsira, amely elfér a legkisebb helyeken és az olasz óvárosok legszűkebb utcáin is. 

Az első modellek még 15-18 lóerős erőforrásokkal működtek. 1957 és 1975 között közel 900 ezer darabot gyártottak és értékesítettek ebből a modellből, kisebb frissítések mellett természetesen. Ezt követően volt egy nagyobb kihagyás, majd jött az újgenerációs modell 2007-ben. A retro stílusát és formáját megtartva került piacra. Közben jöttek frissítések, új technológiák, a modern rendszerek bevezetése a típuson belül, hogy aztán eljussunk a jelenbe és ezáltal a jövőbe is.

Kevesebb, mint egy hónap és itt van a Fiat 500e, amely egy tisztán elektromos autó lesz. Újdonság lesz egy harmadik ajtó bevezetése, amely által sokkal könnyebb lehet a beszállás a hátsó ülésekre, ráadásul hátrafelé nyílik majd az ajtó. Ugyanezt a módszert alkalmazta a Mazda is az MX-30-as modell esetén. A plusz ajtóval így az autó teljes tömege 30 kilóval növekszik meg.

Az új Fiat 500 várhatóan három kivitelben jelenik meg, egyik a háromajtós, a vászontetős kabrió és a keménytetős ferdehátú. Az olaszországi autópiacon várhatóan 34 900 euró (mai árfolyamon számítva 12,5 millió forint) és 37 900 euró (mai árfolyamon számítva 13,5 millió forint) között lehet a kocsi ára. Az olasz vállalat úgy számol, hogy évente akár 80 000 darabot is tud majd értékesíteni.