Manapság már a kisautók sem olyan kicsik, mint egykoron. A BMW által gyártott, ezredforduló utáni Mini például több, mint fél métert nőtt hosszban az eredeti angol változathoz képest, de gyakorlatilag minden dimenziójában másfélszer testesebbnek tűnik. A nagyobb motort, a tágasabb belsőt és a rengeteg elektronikát nem tudták (vagy lehet nem akarták) kevesebb négyzetméternyi területen kihozni. A bő 3,6 méteres hossz persze elveszik a gyakran 5 méter feletti autók által tarkított forgalomban, ma már nehéz elképzelni, hogy ennél érdemben kisebb négykerekű jármű is alkalmas a mindennapi közlekedésre. Pedig az olaszok egykori kedvence, a Fiat 500-as hossza még a 3 métert se érte el, és mégis közel 4 milliót adtak el belőle karrierje során!

Fiat Topolino

A Fiat első igazi népautója a Topolino („kisegér”) már a második világháború előtt, 1936-ban bemutatkozott, az orrmotoros, kissé csúnyácska kisautót egészen 1955-ig gyártották, és igencsak tisztességes 520 ezer darabot értékesítettek belőle. 1949-ben megújult változata mondható az ikonikus 500-as igazi elődjének, formája ekkor látványosan modernebb lett, és megjelentek a később is használt karosszériaváltozatok (kétajtós, nyitott tetős, kombi, furgon). Az olasz mérnökök azonban nehéznek találták a Topolinót, az orrmotoros konstrukció miatt nem is nagyon tudták rövidebbre tervezni, ezért elégedetlenek voltak. Aztán jött az isteni szikra Németországból: bemutatták a Bogarat.

Farmotor kéremszépen! Hát ez itt a megoldás! Praktikusabban elfér, nem kell bele kardántengely, hiszen a hátsó kerekeket hajtja majd úgyis. 1955-ben bemutatták a 600-ast, a nagytesót, ami már ezzel a konstrukcióval készült, és nagyban hasonlított a későbbi cinquecentóra. Vélhetően ezt is szerették volna az olaszok, de csupán két évig volt esélye a palettán, ugyanis 1957-ben bemutatták a következő évtizedek örökzöld slágerét, az 500-ast.

Fiat  500 Nouva

Dizájnját Dante Giacosa vetette papírra, gömbölyű formája olyannyira időtállónak bizonyult, hogy egyszer sem módosítottak rajta a modellciklus végéig, 1975-ig! Olcsónak és olcsón fenntarthatónak tervezték, amik különösen fontos szempontnak bizonyultak a háború utáni Olaszországban.  2,97 méteres hossza miatt kitűnően manőverezhető volt a kis utcákban, pörgős kéthengeres motorja ugyancsak 479 köbcentis volt, de már a 13 lóerős teljesítmény is ügyesen mozgatta a féltonnás autót. Az 1957-ben bemutatott 500-as (Nouva) jellegzetessége volt az elhúzható vászontető, illetve az „öngyilkos ajtók”: ezek hátul voltak zsanérozva, így a megszokottól ellenkező irányban nyíltak.

Fiat 500 Sport

1958-ban bemutatták a „Sport” változatot, ami erősebb motorral és kéttónusú fényezéssel rendelkezett. Persze teljesítmény címszó alatt itt sem szabad kolosszális értékre számítani, de a kb 30%-os növekedés már igencsak tisztességesnek tűnt: ezekben már 21 lóerőre volt képes a Cinquecento, sőt, padlógázon akár 105 km/h-val is tudott száguldani. Szerencsére könnyen fel lehetett ismerni a felpiszkált változatokat, ugyanis a kilincs vonalában egy jó tenyérnyi széles piros versenycsík virított. Jaj volt annak, aki egy ilyennel versenybe szállt.

Fiat 500 D

1960-ban leállították a Sport gyártását, helyette inkább az alapmodellt, a Nouvát vették kezelésbe: az „500 D” motorját 499 köbcentisre fúrták, amivel már 17 lóerőt tudott, ezt az egységet egészen 1973-ig forgalmazták. Külsőre szinte alig különbözik testvérétől, egyedüli jellegzetessége, hogy ezeknek már nem húzható teljesen hátra a vászontető, csak félútig. Kivéve a „transformable” kivitel, az pont olyan volt, mint a Nouva. Hát nem könnyű kiigazodni rajtuk. Az 500 D-t sokan csak Fiat Bambinának nevezték, ami bébit jelent.

Fiat 500 Giardiniera

Ugyanebben az évben debütált a Giardiniera, vagyis a csomagok szállítására is alkalmas kombi modell. A kéthengeres motort itt bebújtatták a raktér padlója alá, így egy síkfelület állt rendelkezésre a tulajdonosok számára. A tető itt egészen az autó végéig húzódik, nem ér véget az utasok mögött közvetlenül. Az 500-asok közül ezt gyártották a leghosszabb ideig, a Fiat 1960-tól 1968-ig, majd az Autobianchi 1970-től 1977-ig foglalkozott ezeknek a különös autóknak az elkészítésével majd értékesítésével. Összesen 327 ezer kombi változatot gyártottak, amibe beleszámolják a furgonokat is, ez csupán annyiban különbözött a Giardinettától, hogy lemezzel borították az ablaküvegek helyét hátul. Hogy hívják az olasz furgont? Furgoncino!

Fiat 500 F

1965-ben leváltották az 500 D-t, az 500 F-nél már nem öngyilkos, hanem elől zsanérozott ajtókat használtak. Ennek két oka is volt: egyrészt biztonsági megfontolásból, másrészt pedig sok férfi panaszkodott, hogy a korábbi modelleknél nem tudta nézni a hölgyek lábait ki és beszálláskor. Olaszországban komolyabban veszik az ilyet, mint holmi biztonsági előírásokat.

1973-ig gyártották, vele párhuzamosan futott a Lusso, vagyis a luxus kivitel, ami módosított lökhárítókkal rendelkezett, így 6 centiméterrel hosszabb volt a mezei példányoknál. Külsejét több helyen is krómmal díszítették, változtattak az emblémán, a felniken, műszerfalát pedig műanyagborítással vonták be. Az óracsoport szintén megváltozott, az ülések műbőrborítása pedig könnyen elárulja, hogy egy módosabb Cinquecentóról van szó.

Fiat 500 Lusso

Utolsó változata, az 500 R vagy Rinnovata 1971-ben debütált, ami azért volt érdekes, mert utódjának a 126-os Fiatnak már 1972-ben megindult a forgalmazása, onnantól párhuzamosan elérhető volt mindkét modell 1975-ig. Nyomatékosabb volt társainál, kényelmesebb, de szinte minden más téren puritánabb volt a többi 500-asnál. Bezzeg az Abarth 695 SS, na az már más tészta volt! Nagyjából 1000 darab készült belőle, amiből már csak kb. 150 példány létezik. A kis rakéta motorját felfúrták 689,5 köbcentire, kapott még egy Solex karburátort és módosított kipufogórendszert. A végeredmény 38 lóerő lett, ami nem tűnik soknak, de már ennyivel is képes volt 140-nel hasítani! Abból az 1000 darabból biztos nem törtek össze egyet se az olaszok…

Fiat 500

Közvetlen utódja, a 126-os Fiat hasonlóan jellegzetes karosszériával rendelkezett, de szépsége már közelébe se volt a híres Cinquecentónak. A keleti blokkban népszerű volt a Kispolszki, hiszen ugyanazok a szempontok érvényesültek gyártásakor, mint az összes népautó esetében, de nagyot veszített az amúgy egetverően magas „olasz faktorból”. 2007-ben, az eredeti 500-as bemutatásának 50. évfordulója alkalmából piacra dobták a modern megfelelőjét. Ugyan nem farmotoros, nem is hátsókerekes, formaterve azonban mégis kitűnően idézi az egykori slágermodellt. Megmaradtak a stílusjegyek, a méret is többé-kevésbé, viszont már mindenféle komfortberendezés is elérhető a Fiat üdvöskéjébe. Olaszországban és Európa számtalan országában népszerűsége kimagasló, well done Fiat, így kell múltidéző modern járművet gyártani!