1960-ban a Fiat bemutatta a legendás 500-as talán legmeghökkentőbb változatát, a kombi „Giardiniera”-t. Az alig 3 méteres, 2 hengeres kisautó új szintre emelte az „egérkamion” fogalmát.
Korábban már olvashattál tőlem a Fiat 500-as szériájáról, pontosabban annak első tagjáról, az 1936-ban sorozatgyártásba állított Topolinóról (Fiat 500A és 500B). Az olaszul „Egérkének” becézett kisautót az 1950-es években felváltotta a már farmotoros generáció, melyből 18 éves termelése alatt épp hogy nem 3,9 millió példány talált gazdára.
Ez idő alatt a mára már legendássá, s egyben Olaszország egyik jelképévé vált autó számtalan ráncfelvarráson esett át, illetve több mint 5 féle kivitelben volt rendelhető. Ha ismered az 500-ast, tisztában vagy vele, hogy egy elég kistermetű autóról van szó, így megdöbbentő lehet, hogy kombi változat is készült belőle. Íme!
A történet 1960-ban kezdődött, mikor is az első faros 500-ast felváltotta a ráncfelvarrott, a nálánál korszerűbb és erősebb 500 D. Szintén ebben az évben jelent meg „Giardiniera” néven a kombi kivitel is, ami műszakilag lényegében az 500 D puttonyos változata volt. Ez utóbbi variánsból kisfurgon is készült.
A torinói vállalat 1975-ben hagyott fel az 500 Giardiniera szerelésével, bár gyártási jogait átadta egyik leányvállalatának, az Autobianchinak, aki 1970-től 7 éven át gyártotta. Az Autobianchi a kombikat Bianchina Giardiniera, a „kistehereket” pedig „Furgoncino” néven forgalmazta. A 2 cég közös munkájának köszönhetően pontosan 327 ezer kombi/dobozos látott napvilágot.
A XX. század közepén az európai gyártók nagy része ki akarta használni a középosztály anyagi helyzetének fellendülését, így jelentősen bővítették kínálatukat. Emellett próbáltak spórolni is, például egy adott autót több néven, vagy csak némileg módosítva dobtak piacra. Így volt ez az 500-as kombi esetén is, ami műszaki adatai és megjelenése nagy részében megegyezett az 500 D-vel.
A kombi kivitelt Itáliában a már emlegetett Giardiniera típusjelöléssel forgalmazták, ám az export modellek többnyire az „500 K” megnevezést kapták. Ha megfigyeled, őt is elhúzható tetővel szerelték, ami az ő esetében is az alapfelszeltség része volt. Ennek oka, hogy olcsóbb volt vászonnal behúzni az autó tetejét, mintsem fémből elkészíteni. Mivel a tetőn a „lyuk” a hátsó utasok felett is elhúzódott, így ők is élvezhették az egyedi kabriózás élményét.
Számomra meglepő volt, hogy az 500 Giardiniera, bár ’60-ban kezdte pályafutását, mégis öngyilkos ajtókkal készült. Emellett láthatod, hogy a hátsó utasok az ő esetében már tudtak szellőztetni, ugyanis a hátsó ablakok plexiből készültek. A tolóablakos megoldás indoka, hogy olcsóbb és gyorsabb volt legyártani és beszerelni, mint egy tekerős ablakot.
Az autó 1 940 mm-es tengelytávjához egy 3 185 mm-es teljes hossz tartozott, ami csak 21,5 centivel volt hosszabb a hagyományos csapott hátú kivitelnél. A megnövekedett méret nem tett jelentősen hozzá az autó önsúlyához: csupán 55 kilóval volt nehezebb a kereken 500 kilós hatchbacknél.
Az 500-as kombi elsődleges vásárlói köre az alsó-középosztályhoz tartozó családok és fiatalok voltak. Megjelenése idején a Fiat egy rövid reklámfilmet is készített, hogy növelje eladásait. Mit gondolsz, Téged meggyőzött volna?
Ahogy társai, az kombi kivitel is egy nagyon egyszerű óracsoportot kapott, amit egy 1 részből álló fém műszerfalra szereltek. A ’60-as évek autó trendjéhez hasonlóan ő is egy, a központi konzol közepére szerelt hamutartót kapott, amit az ajtókon 2 oldalt elefántfülek fogtak közre – mivel nem volt benne légkondi.
Ahogy a Kispolszki is, a Giardiniera is „bowdenes” indítós volt. Ez azt jelenti, hogy a kulcs kétszeri elfordítása után a kézifék melletti bowden karral lehetett elindítani a motort. Érdemes megfigyelni, hogy az olaszok kihasználták, hogy az előírások szerint csak 2 tükör volt kötelező, így az anyós oldaláról le is spórolták.
Ahogy láthatod, a torinói mérnökök olyannyira komolyan vették a spórolás fogalmát, hogy a visszajelzőket a sebességmérőre szerelték, ami önmagában alkotta az óracsoportot. Hasonló megoldást alkalmazott már 1949-ben az amerikai Nash az Airflyte sorozatán, ahol ezt Uniscope-nak nevezték.
A váltáshoz segítséget nyújtott, hogy bejelölték, melyik sebességnél kellene váltani, viszont a 4-ből csak 3-t tüntettek fel. A visszajelzők csoportja 4 lámpácskában ki is merül: Luci, Generatore, Benzina és Olio. Balról jobbra ezek jelentése: fények, generátor, benzin/ üzemanyag és olaj.
Talán nem meglepő, hogy a kombi kivitele ellenére az 500 Giardiniera elöl nem sok hasznos raktérrel rendelkezett. Ide szerelték a 21 literes tankot, illetve a pótkerék helye is itt volt. Az újítás a hátsó rész kibővítésében rejtőzött, ami – legalább is szerintem – trendi módon oldalra nyíló csomagtér ajtót kapott. Ennek pszichológiai hatása, hogy az autó kis termete ellenére az ajtó oldalirányú nyitása a tudatalattiban egy furgont idéz fel, amitől a karosszéria azonnal nagyobbnak tűnik. A 4 utason kívül 320 kiló rakomány szállítására volt képes.
Az igazat megvallva szerintem látszik az autón, hogy az eredeti tervek szerint ferde hátúnak tervezték, mégis jól sikerült az átalakítás. Hasonló az 1954-es Alfa Romeo Giulietta, ami eredetileg sportautónak indult, „Weekendina” néven néhány kombi is készült.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a kombinak elöl és hátul is van csomagtere, hol a motor? Mivel az autó orr részét nem tudták kibővíteni, így a hátsó rakodó terület alá bújtatták. A farmotor logikus módon a hátsó kerekeket hajtotta, így nem kellett a hajtást előre küldeni és ez által az autó ára sem növekedett.
Motor terén csak egy lehetőség volt, ami egy 499,5 köbcentis, 35,3 Nm-es erőforrást takart. A soros 2 hengeres elrendezésű, léghűtéses gépezet 17,5 lóerős (12,9 kW-os) volt, ami egy 95 km/h-s végsebességet tett lehetővé. A gyári adatok szerint 30,9 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/h-ra. De hogyan is szuperál az utakon? Nézd meg a videót és vidd el egy körre!
Utánanéztem, mennyibe is fájna egy ilyen olasz egérkamion, és az igazat megszólva meglepődtem. Mivel kevesebb, mint 330 ezer készült belőle, azt hittem magasabb lesz, mint 4 millió forint, pedig ez az átlagár. Az angol Car & Classic oldalán hirdetett (bal kormányos) modellek ára nagyjából 5 500 és 17 ezer font között van, ami nagyjából 1,9 és 5,9 millió forint közötti értéket takar.
A képeken látható 1962-es példány például az RM Sotheby’s aukciós ház 2017-es londoni árverésén 12 650 fontért, vagyis nagyjából 4,45 millió forintért cserélt gazdát. Ez az ár persze magasabb is lehet. Szintén a Sotheby’s árverésén egy 1961-es modell 19 550 dollárt, vagyis kb. 5,7 millió forintot ért új gazdájának.
Miután a Fiat, illetve később az Autobianchi is felhagyott a kombi szerelésével, az autónak a mai napig nincs utódja, ha a 2012-es 500 L-t nem tekintjük annak. A Fiat kistermetű egyterűinek története itt mégsem ér véget: a Fiat már 1956 óta szerelte a 600-as modell egyterű kivitelét, a 600 Multiplát. Az autó kis termete ellenére belül egész tágas volt, s így igen népszerű volt az olasz taxisok körében.
A Giardiniera bemutatásával és forgalmazásával a Fiat bebizonyította, hogy nehézkes időkben is lehetséges családi autókat árusítani, még akkor is, ha azok alig nagyobbak maguknál az utasoknál. Mit gondolsz, Te a ’60-as években a Giardiniera mellett döntöttél volna, vagy belevágnál egy felújításába? További képekért és részletekért keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát!
