2021. október 20. | 17:05

A frankfurti ügyészség hozott döntést az ügyben.

64,8 millió eurós (23,3 milliárd forintos) pénzbírságban részesült az Opel, amiért a német közlekedési hatóságoknak bejelentettnél magasabb károsanyag-kibocsátású dízelautókat értékesített.

A frankfurti ügyészség a bírság kiszabásakor arra a vizsgálatra hivatkozott, amely megállapította, hogy az Opel több dízelmodellje jelentősen magasabb szennyezőanyag-kibocsátást mutatott ki, mintamennyit a szövetségi gépjármű-közlekedési hatóságnak lejelentett. A cég szóvivője a német DPA hírügynökségnek elmondta, hogy a bírságot kifizették.

A szóvivő hozzátette, hogy az ügyészség azért indított nyomozást az Opel ellen, mert felmerült a gyanúja annak, hogy a dízelmodellek jóváhagyásakor kikerülhetetlen papírmunka során az autógyártó hibát követett el. A határozatban ugyanakkor nem szerepel a szándékos bűncselekmény vádja, ezen kívül a csalás vádja is kimaradt belőle. A nyomozók illegális hatástalanító eszköz használatára sem találtak bizonyítékot.

Az Opel megismételte álláspontját, miszerint az összes járműve megfelel az aktuális jogszabályi előírásoknak. Ennek ellenére is kifizette a büntetést, a jelek szerint nem fellebbezett a döntés ellen.

A német márka 2016-ban egy másik vizsgálat során arról számolt be, hogy a Zafira kisbuszban olyan motorszoftver van, amely bizonyos sebesség- és légnyomásviszonyok mellett kikapcsolja a kipufogógáz-kezelő rendszereket a motor védelme érdekében. Két évre rá a szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság kötelező visszahívást rendelt el azon Opel-modellek esetében, amelyek a bejelentettnél jóval magasabb szennyezőanyag-kibocsátással közlekedtek az utakon. Az Opel ennek hatására módosított a motorszoftveren.

Az Opel ügye különbözött a Volkswagen-féle dízelbotránytól, amely a kipufogógáz-kibocsátási tesztek manipulálásáról és a hatóságok megtévesztéséről vált ismertté.