2019. december 06. | 13:37

A harmadik generáció a hírek szerint, minimum kétféle hibrid hajtással is elérhető lesz

Az érkező Quashqai modell a Renault-Nissan legfrissebb CMF platformjára épül majd, ami az elektromos hajtásláncokat is támogatja. Az első hibrid rendszer, amit beépítenek a lemezek alá a Nissan saját ePower rendszere lesz, ami hagyományos hibridként viselkedik majd. A második azonban már egy plugin, azaz hálózatról töltős variáns, melynek alapjait a Mitsubishi szolgáltatja. Utóbbi esetében a belsőégésű benzinmotor fogja generátorként táplálni az egyébként akkupakkos elektromotort.

„Az ePower technológia még sok tesztelésen és vizsgálaton esik át Európában – mondja Ponz Pandikuthira a tervező mérnökök vezetője – A legnagyobb különbség Európa és Japán között, hogy amikor a japánok felhajtanak egy autópályára, maximum 100-105 km/h sebességgel haladnak, alacsonyabb mértékben van terhelve a generátor. Ezzel szemben az európai sofőrök 130-135 km/h sebességgel haladnak túlnyomó többségben. Ehhez a hatótáv növelő egységnek nagyon keményen kell dolgoznia, hogy fenntartsa a kellő energiaellátást. Hamarabb elfárad, mint japánban így a hatékonysága már nem lesz megfelelő.”

Érdekes, hogy Pandikuthira megjegyezte, nem akarják agresszívan beleerőltetni a plugin megoldást a Quashqaiba, csupán próbálkoznak a különféle elérhető opciókkal. Ezzel kapcsolatban hangzott még el az is, hogy a plugin-hibrid rendszerek pusztán csak hídként vezetnek át a néhány éven belül bekövetkező elektromos időszakba, ahol az akkumlátorpakkok költségei és elkészítése már nem jelent majd akkora problémát, mint jelen percben.

A következő generációs Quashqai a legfrissebb ProPilot® autonóm vezetési rendszer egyes elemeit, és ahhoz kapcsolódó kiegészítéseket is megkapja majd. Külső megjelenésében is utolérhető lesz néhány változás, hiszen egy érettebb és megfontoltabb design nyelv kerül rá, méreteiben azonban nem kívánnak változtatni rajta a tervezők.

Nekem nagyon tetszett a Quashqai már az első generáció megjelenésekor is, remélem az érkező modell sem fog szégyent hozni felmenőire. Ha más autóipari újdonságra is kíváncsi vagy, csekkold a heti hírműsorunkat is!