2022. február 02. | 10:04

A német cég sokkal inkább az autonóm technológiákra és az elektromos járművekre kíván összpontosítani. 

A Daimler hivatalosan is átkeresztelte magát Mercedes-Benz AG-ra. A lépést az autóipar változásaival és az elektromobilitás egyre nagyobb térnyerésével indokolták. A német vállalat képviselője elmondta, a névváltásnak köszönhetően lehetőségük nyílik arra, hogy teljes egészében a Mercedes-Benz, a Mercedes-AMG, a Mercedes-Maybach és a Mercedes-EQ márkákra összpontosítsanak.

A mostani lépésre csaknem egy évvel azután került sor, hogy a Daimler bejelentette, hogy önálló egységként, Daimler Truck néven leválasztja haszongépjármű-részlegét. A Daimler Mobility, amely a finanszírozás, lízing és biztosítás területén kínál mobilitási szolgáltatásokat szintén váltott, és Mercedes-Benz Mobility AG néven folytatja tevékenységét.

Mercedes logó

Ola Källenius, a cég elnöke elmondta, a cél továbbra is az, hogy a világ legkívánatosabb autóit gyártsák, egyúttal az elektromobilitás és a járművekben használt szoftverek, valamint az autonóm technológia élharcosaivá váljanak. Källenius azt reméli, hogy a mostani lépés hatására jelentősen emelkedni fog a vállalat piaci értéke és a részvények árfolyama is. 

A német autógyártó elektromos járművekre történő átállása már javában zajlik. A tisztán elektromos autókból álló EQ palettán már hat modell található: az EQA és EQB crossoverek, az EQC SUV, az EQE szedán, az EQS limuzin, valamint az EQV egyterű. 

Mercedes EQS

Mivel a Daimler Truck és a Mercedes-Benz egymástól függetlenül működik majd, így a két cég vezetői úgy vélik, ennek köszönhetően sikeresebben tudnak majd alkalmazkodni az iparág változásaihoz.

Tom Narayan, az RBC Capital Markets autóipari elemzője szerint a befektetők szempontjából a Mercedes – és a többi hagyományos gyártó – legfőbb hátrányát az jelenti az olyan cégekkel szemben, mint a Tesla vagy a Lucid Motors, hogy utóbbiak már az első pillanattól kezdve elektromos autókkal foglalkoznak, míg a Mercedes esetében át kell alakítania a meglévő kínálatot belső égésű motorokról elektromosra. Ez pedig jelentősen behatárolhatja, hogyan alakul a vállalat haszonkulcsa rövid távon. 

Källenius abban a szellemben szervezi át a Mercedest, hogy olyan csúcskategóriás modellekre összpontosítsanak, amelyek a luxus és a csúcstechnológia mellett autonóm vezetési lehetőséget kínálnak a vásárlók számára. Maximalizálnák a cég haszonkulcsát, miközben dollármilliókat invesztálnak az új technológiák fejlesztésébe.