2023. február 14. | 18:41

A férfi tevékenysége során rengeteg olyan fát hordott el, amit korábban már más kivágott.

Bár a kitermelt fa szállításának meglepően szigorú szabályai vannak, valószínűleg ez érdekelte legkevésbé azt a 63 éves férfit, aki a mások álltal kitermelt fát lopta el az erdőből. Tevékenysége egészen sokáig tartott, most viszont letartóztatták.

A férfi még 2022 novemberében kezdte az akciókat és szinte minden este kiment autójával és utánfutójával. Utóbbira felpakolta a már mások által kitermelt fát és hazaszállította az éj leple alatt.

A megszerzett anyagot még aznap tovább adta, hogy ne legyen gyanús és ne maradjon rajta. A jelenlegi állás szerint nagyjából 30 köbméter fát tulajdonított el.

A lopások egészen 2023. február 13-ig tartottak, amikor a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai akcióba léptek. Egy hajnali fuvarát kapcsolták le a férfinak Vaskút belterületén, egyúttal le is tartóztatták.

A férfi elmondta, honnan lopta a fát, és a kihallgatás során mindenről beismerő vallomást tett. A bűncselekmények elkövetését elismerte, ezért a nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Az eset után a hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak majd a hasonló esetekre és a lakosok biztonságára. Ehhez a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai közös szolgálatot látnak majd el a helyi polgárőrséggel és a városrendészettel.

Ezek a tűzifaszállítás szabályai 2023-ban

Nem olyan közismert és egyértelmű tény, hogy a Magyarországon kitermelt fát, vagy úgynevezett faválasztékot nem lehet akárhogy szállítani. Egy bizonyos szállítójegyre van szükség, hacsak a szállítás nem kereskedelmi céllal történik, abban az esetben egyszerűsödik a helyzet. De miért is olyan fontos ez most?

Az oroszok a háború kitörése előtt kezdték, azóta pedig folyamatosan egyre kevesebb gázt szállítanak Európába. Mivel a kontinens erőteljesen függ az orosz gáztól, a hirtelen mennyiségcsökkenés az energiaárak emelkedéséhez vezetett.

Így aztán sokan keresik az alternatív fűtési módokat, sokan kezdtek el ismét fával fűteni. Fontos azonban tisztában lenni a fa szállításának szabályaival és a lehetőségeinkkel.

Tehát ott állunk a kitermelés helyszínén, ott van előttünk a rönkkupac, aminek hivatalos megnevezése a faválaszték, ami egy gyűjtőfogalom. Ebbe tartoznak a hengeres fák, a tűzifa minden formában és a kitermelt fából készült apríték.

Ezekhez ugye az említett szállítójegy kell, kivéve, ha magánszemélyként szeretnénk mi vagy egy közeli hozzátartozónk szállítani a fát. Ehhez készített a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) egy formanyomtatványt, ami szigorú szabályrendszer mellett kiválthatja a szállítójegyet. A formanyomtatvány ide kattintva érhető el.

Itt ketté kell szedni a történetet, mert az egyik lehetőség, hogy a szállítás a fakitermelés helyszínéről indul és saját célú felhasználásra a jogosult tulajdonában lévő ingatlanra, vagy az általa használt (használati szerződéssel igazolt) ingatlanra, vagy pedig a közeli hozzátartozója lakó, tartózkodási helyére érkezik.

A másik lehetőség, hogy a fát szállítójeggyel az arra jogosult elszállítja a fogyasztónak, aki ezután ugyanazzal a formanyomtatvánnyal tovább szállíthatja, de akkor is csak az előbb felsoroltaknak megfelelően.

Még könnyebb helyzetben vagyunk, ha nekünk egyszerre legfeljebb 20 kilogramm fára van szükségünk (például csak nyári sütögetéshez kell). Ilyenkor az önálló cikkszámmal vagy megnevezéssel rendelkező faválasztékért kiállított számla szállítójegynek minősül, nincs további papírozás vagy engedélyezés.

Persze ezekben a szabályozásokban is vannak kiskapuk, amin sokan megpróbálnak átjutni, de a jelenlegi helyzetre és a megnövekedett igényekre való tekintettel a hatóságok fokozott figyelmet fordítanak az iparágra. Figyelik a tiszta papírokat, nyomtatványokat és ha valamilyen kedvezménnyel élünk, akkor azoknak a megvalósulási feltételeit.

Ha ezek nem teljesülnek vagy valamilyen szabálytalanságot követünk el, súlyos eljárási bírságra számíthatunk, de ha minden tiszta és ismerjük a lehetőségeinket, nem lehet baj.

A megnövekedett igények viszont a fatolvajok számát is növelte, tavaly novemberben például nagyüzemi fatolvajokat kaptak el Borsodban. A 26-os számú főúton tartottak ellenőrzést a hatóságok, fát szállító járműveket ellenőriztek.

Itt akadt horogra egy jármű, amelynek sofőrje nem tudta a fa eredetét hitelt érdemlően igazolni. Volt azonban olyan jármű is, ahol a papírok rendben voltak, de nem megfelelően volt rögzítve a farakomány. Ittas faszállítót is fogtak, de a szállítólevél sem volt mindig rendben az akció során.

Police.hu