2023. február 15. | 08:46

Az olasz márka maranellói központjában mutatták be a 2023-as szezonra szánt versenyautójukat.

Különleges Valentin-napi bemutatót tartott a Ferrari a maranellói központjában, ahol leleplezték a 2023-as F1-es szezonra szánt modelljüket. A Ferrari SF-23-at ráadásul rendhagyó módon pályán is alaposan meghajtották a bemutatón.

Ezzel kapcsolatban érdekes az is, hogy az ilyen autók bemutatója jellemzően statikus, tehát nem mozgatják meg, főleg nem pályán. Az egyik versenyző, Sainz szerint akár rosszul is elsülhetett volna, mivel ez volt az autó legelső tesztköre, azonban remeknek gondolja így utólag, hogy bevállalták.

Persze az autó teljes váza szénszálból készült, nem csoda, hogy pilótával együtt nincs 800 kg. A hajtásért egy 1,6 literes, turbós V6-os motor felel, amely 15 000-es percenkénti fordulaton adja le csúcsteljesítményét. Ehhez társul még hozzá egy pár tíz kilós többletet jelentő hibrid rendszer.

Ideje volt a modell bemutatásának, mivel korábban már több istálló is felfedte az új szezonra szánt autóit. Az SF-23 viszont nem az egyetlen újítás a Ferrarinál, mivel a szezont új csapatfőnökkel is indítják.

A megbízhatatlansági problémák, a csapategység szétesése és stratégiai baklövések után lemondott Mattia Binotto helyére érkezett egy új csapatfőnök. A Ferrari az Alfa Romeo éléről szerezte meg Frederic Vasseur-t, aki már januárban elkezdett dolgozni.

Vasseur igazán lelkes az új pozícióban látva maga körül a csapatot és azon fog dolgozni, hogy megoldja a problémákat. Azt szeretnék elérni, hogy a Ferrari legnagyobb riválisát, a Red Bull-t le tudják majd győzni és megszerezzék a bajnoki címet.

Bár csapatfőnöki szinten nagy változások voltak, a pilóták maradtak. Továbbra is a Ferrarival tart Carlos Sainz és Charles Leclerc, akik elmondásuk szerint a legútóbbi kudarcok miatt csak még érettebben állnak a versenyhez.

Vasseur is nyilatkozott a az új szezonnal kapcsolatban, ahol arról beszélt, hogy mennyire várják a kezdést.

„Úgy érzem, mindenki nagyon büszke az elvégzett munkára, és ez az érzés nagyon fontos mindenki motivációja és a szezon szempontjából. Elég hosszú szezon lesz, de az akarat megvan és ez döntő a teljesítmény szempontjából.”

A Ferrari F1-es csapata egyébként utoljára 2007-ban nyert egyéni világbajnoki címet Kimi Räikkönen révén, mellette megszerezték a konstruktőri bajnoki címet is. 2008-ban is közel jártak a duplázáshoz az olaszok, de Massa elől akkor végül a McLaren színeiben versenyző Hamilton elhappolta a serleget. A Ferrarniak végül be kellett érnie a konstruktőri címmel.

Forrás: Ferrari

Ha téged a képek helyett jobban érdekelne az SF-23 üvöltése pályán, akkor itt van hozzá egy videó is a bemutatóról. Érdemes 42 perchez tekerni, ott hajtják meg a Ferrari új versenyautóját.

Ferrari