2019. július 17. | 08:52

A Pininfarina első elektromos hiperautója hamarosan elkészülhet.

Az olasz tervezőcég még 2018-ban jelentette be, hogy az ultra-luxus kategóriában készül megvetni a lábát, első saját modelljük pedig a Battista elnevezésű hipersportautó lesz. A tanulmánymodellt a 2019 márciusában tartott Genfi Autószalonon mutatták be, azóta pedig szorgosan dolgoznak az autó fejlesztésén és tesztelésén. Összesen 150 vásárló juthat majd hozzá ehhez a nagyon exkluzív modellhez, mely a Pininfarina múltjához méltó fantasztikus formatervet kapott.

Jelenleg a szélcsatornás tesztek zajlanak, a fejlesztésben pedig fontos szerepet játszik a volt F1-es versenyző Nick Heidfeld is. A német pilóta a Formula-E-ben is megfordult a Mahindra csapatában, mely a Pininfarina anyavállalatának tekinthető.

A szimulációs eljárások tapasztalatait a pilóta szűkszavúan kommentálta:

„A Battista gyorsulása egészen elképesztő.”

Ezt el is lehet hinni neki, hiszen a gyártó szerint a 0-100-as gyorsulás két másodpercen belüli lesz. Az utcai tesztek a nyár végén kezdődnek Heidfeld vezetésével, melyben a korábban a Mercedes-AMG-nél is dolgozó Rene Wollmann lesz a segítségére. A német szakember a One hiperautó fejlesztésében is részt vett, így biztosan jó munkát végez majd a Pininfarina kötelékében.

A Battsitában négy elektromotor dolgozik, melyek a Rimac modellből érkeztek. A rendszerteljesítmény 1877 lóerő, a maximális forgatónyomaték pedig 2300 Nm. A hírek szerint 12 másodperc alatt lesz 300-on a hipersportautó, a végsebességet pedig 350 km/órára tervezik. A 120 kilowattórás akkucsomagnak köszönhetően 450 kilométer környéki hatótávra számítanak, mely már a versenypályán is egészen jól használhatóvá tenné az autót.

Egy ilyen bestiát természetesen nem adnak olcsón, az előrejelzések szerint 2 millió euró (650 millió forint) szerepel majd az árcéduláján, melynek tekintetében egészen hihetetlennek tűnik, hogy 150 példányt el fognak adni belőle. A végleges modell nagyjából 2020 magasságában érkezhet meg, addig még sokat kell csiszolni a Battista technikáján. Pénzhiányra nem kell számítani, hiszen a Mahindra áll a projekt mögött, így a mérnökök akadálytalanul végezhetik a munkájukat.