2019. október 22. | 13:16

Ezekkel találkozhatsz október utolsó hétvégéjén a Millenárison.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Millenáris B pavilonjában az ország legnagyobb újautó-kiállítását. Október 25-27-ig érdemes neked is ellátogatnod a Budapest Auto Show-ra, hiszen 2019-ben az autók mellett már motorkerékpárokat is kiállítanak. Emellett a színpadon pedig számos híresség tart előadást, többek közt használtautó-vásárlási tanácsokat is kaphatsz.

Habár nem nagy alapterületen zajlik a kiállítás, a szervezők évről-évre igyekeznek kihozni a maximumot a Budapest belvárosa adta lehetőségekből. Európában rendhagyó módon ki is lehet próbálni az új modellek egy jelentős részét előzetes regisztráció után, mely már 2018-ban is nagy sikert aratott, hiszen több mint 800-an próbálták ki a különböző járműveket.

Összesen 13 márka közel 60 autót hoz el, melyek közt olyan újdonságok is lesznek, mint a Ford Focus ST, a DS 3 Crossback és a ráncfelvarrott Škoda Superb. Ezek mellett pedig a kétkerekűek is jelen lesznek, 7 gyártó 16 motort állít ki, többek közt Harley Davidson és Malaguti modellek is jelen lesznek. A járművek teljes listáját és a legfontosabb információkat a Budapest Auto Show honlapján te is megtekintheted.

A belépő ára elővételben 1000, míg a helyszínen vásárolva 1500 forint, 12 éves kor alatt pedig ingyenes a látogatás. Természetesen lesz gyereksarok is, így az egész család jól érezheti magát.

Amennyiben nem tudod elképzelni a szemed előtt az eseményt, olvasd el a 2018-as kiállítás beszámolóját, hiszen abból kiderül, mire lehet nagyjából számítani az idei évben!

BPAS sajtóközlemény