Ilyen volt a 2018-as Budapest Auto Show - GALÉRIA

Frissítve:
2018-11-04, 06:10

Az idén másodszor megrendezett esemény a tavalyinál is több embert vonzott a Millenáris Parkba

Az idő nem volt kifejezetten jó, borongós volt a szombati nap. Ám a Millenáris B épületéhez közeledve máris jobb lett a kedvem, hiszen a pavilon mellett kialakított parkolóban ott figyeltek a tesztautók. A kiállítást úgy szervezték, hogy a kiállított járművek egy részét regisztráció után el is lehetett vinni egy próbakörre. De nem szaladok ennyire előre.

2018-as Renault Mégane GT Line
Budapest Auto Show 2018 – Renault Mégane GT Line

A gyors becsekkolás után a kiállító terem felé vettem az irányt, és nekiláttam a fotózásnak. Először a Renault és Peugeot modelljei mellett ragadtam le, hiszen elhozták a Mégane GT line kiadását, mely sok érdekes részletet mutatott. Aztán a Honda standja következett, ahol az új, hét személyes CRV és a HRV hobbiterepesek voltak kiállítva. Már itt elfogott a hányinger a szilikonozott gumiktól, pedig a kiállítás nagyrésze még hátra volt, de ez már csak egy ilyen sztori.

2018-as Volkswagen Arteon
Budapest Auto Show 2018 – Volkswagen Arteon

A Suzuki érkezett a legtöbb autóval nem meglepő módon, a tesztvezetésnél is ők voltak jelen a legnagyobb számban. Több SX4 S-Cross, Vitara és Swift is kipróbálható volt, a potenciális vásárlóknak lehetőségük nyílt egy rövid tesztút során megtapasztalni a járművek alaptulajdonságait. A Wolkswagen is elhozta az új Touareget, mely mellett a már jól ismert hetes Passat és Arteon nem is volt igazán érdekes.

2018-as Skoda Fabia Monte Carlo Edition
Budapest Auto Show 2018 – Skoda Fabia Monte Carlo Edition

A Skoda is kitett magáért, ott volt Superb, a hatalmas Kodiaq és a Fabia egy speciális, Monte Carlo verziója, mely nagyon vadul nézett ki. Kicsit illúzióromboló volt mikor közelebb mentem hozzá és láttam, hogy 1,0 literes TSI van benne. A korábbi hírek igaznak bizonyultak, valóban rengeteg sztárvendég jelen volt az eseményen, én magam is összefutottam Berki Krisztián olimpiai bajnok tornásszal.

2018-as Cupra Ateca
Budapest Auto Show 2018 – CUPRA Ateca

A Seat képviseletében most először volt látható a hazai nagyközönség számára a CUPRA almárka által izmosított Ateca, mely igazán ütősre sikerült. Egy 2,0 literes, turbós benzinmotor hajtja 300 lóerős teljesítménnyel, melyhez összkerékhajtást és DSG automata váltót kapcsoltak.

2018-as BMW M4
Budapest Auto Show 2018 – BMW M4

Az egyik nagy szívfájdalmam volt, hogy bár az Audi elhozta az A6-ot és az új Q8-at, vezetni egyiket sem lehetett, mert bizonyos hírek szerint az előző nap egy látogató meghúzott egy A6-ot, így szombatra kicsit nyűgösek lettek a gyártónál. Éppen ezért a Q8-at csak kisorsolták, egy szerencsés látogató elvihette egy körre. Lehetett még látni brutál módon kinéző M4-es BMW-ket és i8-at is.

2018-as Nissan GT-R
Budapest Auto Show 2018 – Nissan GT-R

Nem maradhatott el egy valódi izomautó kiállítása sem, hiszen egy fekete Camaro terpesztett a terem egyik végében. Mellette pedig egy Nissan GT-R figyelt, szintén alvilág-fekete fényezéssel. Ezt mintegy kiegyensúlyozandó, kialakítottak egy külön szobát az elektromos technológia jegyében, ahol többek közt egy félbevágott, előző generációs Leaf és egy Renault Twizy is ki volt állítva.

Remélhetőleg rendszeresen megrendezik majd a Budapest Auto Show-t, és minden évben egy kicsit nagyobb lesz az esemény. Jó lenne a nemzetközi köztudatba is beépülni, bár arra egyelőre kevés esély van, hogy világpremiereket tartsanak hazánkban. Az mindenesetre egy jó kiegészítése volt a kiállításnak, hogy vezetni is lehetett néhány autót, ez hozzáadott az esemény értékéhez. Felnőtt és gyermek egyaránt jólérezhette magát, volt szimulátorozás és egyéb nyereményjátékok is.

Kapcsolódó írások

Megjártuk a Budapesti Auto Show-t! - GALÉRIA
2017. október 27.
Az ötödik alkalommal megrendezett cégautó konferencia idén magával hozta többek között a Peugeot, BMW, Opel és a Nissan modelljeit is. De vajon mit tartogatott még a seregszemle?
2018-as Budapest Auto Show logo
2018. október 26.
Péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket a második alkalommal megrendezett hazai autós esemény
Kisfiú ül az autóban, mellette pedig két hostess az AMTS fesztiválon
2018. december 26.
Genf, Tokió, Detroit, New York, Balatonfüred. Mi a közös ezekben a városokban? Mindegyikük helyszínül szolgál egy kiemelkedő autós eseménynek 2019-ben (is)!
Ford Mustang elölről
2019. március 19.
Amennyiben lemaradtál erről az autós találkozóról, most megnézheted a legérdekesebb vasakat ebben az összefoglalóban