2020. november 24. | 10:08

Az MGOE szerint sokan bajba kerülhetnek, ha nem lép az illetékes minisztérium.

8-10 hetes a várakozási idő az első műszaki vizsgáztatásra a fővárosban, ezért sokan inkább nem Budapesten vagy Pest megyében oldják meg a vizsgáztatást, ebből kifolyólag pedig jelentős mértékben megnőtt a vidéki vizsgabázisok leterheltsége, a kereskedők többletköltségéről nem is beszélve, írja az MGOE.

Az MGOE egyik tagja 2020. november 18-án ellátogatott a Mozaik utcai vizsgaállomásra, ahol érdekes dolgokat tapasztalt délután egy óra után pár perccel. Azt látta, hogy az ott dolgozók egymással beszélgetnek, jobb dolguk nem lévén. Egyikük azt mondta, hogy alig van munka jelenleg, és akár azonnal is tudnának autót fogadni, mert éppen nincs senki (amit az alábbi fotók is alátámasztanak).

A budapesti vizsgaállomások kálváriája 2019-ben kezdődött, amikor a NAV lecsapott a pomázi „vizsgamaffiára”, a szóban forgó NKH-bázist ideiglenesen be is záratta a hatóság, emlékeztetett az MGOE. Aztán folytatódtak az ellenőrzéssorozatok, melynek eredményeként 2020. július 7-én hajnalban ügyészségi nyomozók szállták meg a Mozaik utcai vizsgaállomást. Az ott tartózkodó vizsgabiztosokra bilincs került, majd azokkal a fekete kisbuszokkal vitték őket a fogdába, amelyeket pár hónappal korábban pont ők vizsgáztatták. A gyanú szerint a műszakiztatást végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők kenőpénz fejében soron kívül vizsgáztatták le a gépjárműveket, és szemet hunytak a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok felett.

Mindezt megfejelte a pandémiás időszak. Ezek a dolgok összeadódtak, emiatt pedig a 2020-as év második felére gyakorlatilag ellehetetlenült a vizsgáztatás a fővárosban. Az MGOE beszámolója szerint az év vége felé 8-10 hetes várakozással lehetett vizsgaidőpontot foglalni a Vas Gereben és Mozaik utcai vizsgaállomásokra.

A központ állítása szerint ez nem teljesen igaz, és állítólag a helyzet már javulófélben van, de a minap csak 2021. január 21-re sikerült időpontot foglalni, ami továbbra is két hónapot jelent. A helyzet október közepe óta nem sokat változott, és még ha igaz is lenne az egy hónap, az sem jelentene megoldást, mert a kereskedések vevői nem akarnak ennyit várni a számukra új autóra. Úgy hírlik, hogy a vásárlók körében folyamatos elégedetlenséget lehet tapasztalni, az imént leírtak fényében ezen nem lehet csodálkozni.

A helyzet enyhítésére és a vizsgáztatás megoldására sokan Pest megyéből és Budapestről vidéki vizsgabázisokat választottak, így azok leterheltsége jelentős mértékben megnőtt, derül ki az MGOE cikkéből. A társaság folyamatosan tartja a kapcsolatot az illetékes minisztériummal, folynak az egyeztetések Dr. Sára Botonddal és Tuzson Bencével a helyzet megoldásáról. Az MGOE meglátása szerint sokan bajba kerülhetnek, ha nem lép az illetékes minisztérium.