2019. november 28. | 13:03

A Top Gear ex-műsorvezetője idiótának nevezte a svéd aktivistát.

Jeremy Clarksonnak mindig is megvolt a véleménye mindenről, a legutóbbi pedig jó nagy port kavarhat a médiában és a világon egyaránt. A The Sun riportere által készített interjúban a The Grand Tourt bemutató Clarkson a következőképpen nyilatkozott:

„Minden 25 év alatti személy, akit ismerek, a legkevésbé sem mutat semmiféle érdeklődést az autók iránt – Greta Thunberg meggyilkolta az autókiállítást.”

Ahogy azzal már biztosan te is tisztában vagy, Greta Thunberg egy 16 éves svéd klímaügyi aktivista, aki hatalmas figyelemre és hírnévre tett szert, a United Nations Climate Change Conference 2018 keretei között előadott beszédéért. A felhevült, és véleményem szerint kissé túljátszott monológ elvezette Thunberget egészen a Time magazin címlapjáig, valamint a United Nations Action Summit keretei között ismét porondra léphetett szeptemberben.

Természetesen mondanom sem kell, hogy valójában nem Greta a felelős az autókiállítások hanyatlásáért, sok rendezvény évek óta bajban van a látszat ellenére is. A legszembetűnőbb visszaesés azonban a NAIAS és a Frankfurti Autószalonnál mutatkozik. A gyártók sorra vonulnak vissza a kiállítók közül, és a kisebb cégek sem küzdenek, hogy megjelenhessenek a rendezvényen.

Az autókiállítások visszaeséséért Clarkson nem csak Thunberget okolta:

„Ez már azelőtt be van tanítva, mielőtt kimondanák, hogy anyu és apu – hogy az autók gonoszak és károsak, ez már a fejükben van.”

Clarkson ezt követően visszaknyarodott az eredeti kérdéshez és Thunberg jellemzését folytatta.

„Egy idióta, körbe járni a földet és mindenkinek az arcába kiabálni, hogy mind meghalunk, ez nem fog megoldani semmit kedvesem.”

Őszintén szólva, bár a klímaváltozás okozta problémákkal a világért sem mennék szembe, és jogosnak tartom az összes felszólalást és félelmet, ez a 16 éves művi kislány nálam is kiverte a biztosítékot. Nem ártana azt sem szem előtt tartani, az ilyen hatalmas remegő hangú beszédek mellett, hogy az autóipar egészen kis százalékát teszi ki csupán a légszennyezésnek, emellett viszont az az iparág, ami a lehető legtöbbet tesz a változtatás ügyében, most már években mérhető ideje.

Neked mi a véleményed Clarkson megnyilvánulásáról? Jogosnak tartod a kiakadást? Írd meg nekünk kommentben, hogy kivel értesz egyet, ha pedig más autóipari újdonságra is kíváncsi vagy, ne hagyd ki a heti hírműsorunkat sem!