2023. január 18. | 10:30

Megtörtént a vádemelés az ügyben.

Még 2022 februárjában történt, hogy egy férfi betört egy szegedi autókereskedés telephelyére. Felmászott a szerviz tetejére és annak drótüveg ablakát egy kővel betörte. Miután bejutott az épületbe, az irodahelyiségből magához vette egy Audi RS4 Avant kulcsát. Az autóval akkor hajtott ki, mikor egy telephelyre érkező személy éppen kinyitotta a kaput. 

A kb. 33 milliós kocsival jogosítvány nélkül autókázott a városban nagy tempóval, amikor egyszercsak egy sarokház falának ütközött. Innen kitolatva nekiment egy parkoló autónak, így a tulajdonosoknak összesen többb mint 10 millió forint kárt okozott. Ráadásul még a szervizben ráugrott egy másik autó tetejére, amelyben így 220 ezer forintos kár keletkezett.

Ezek mellett még egyéb lopásokat is elkövetett 2021-ben, így a számláján elég sok volt. A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat, mint különös és többszörös visszaesőt, 3 rendbeli, az eltulajdonított értékek nagyságrendjéhez igazodó lopással valamint 3 rendbeli, az okozott károk nagyságrendjéhez igazodó rongálással vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Amennyiben érdekel, mi a legjobb módszer az autólopás elleni védelem kapcsán, akkor ezt a cikket is érdemes elolvasnod.

Police.hu