2019. július 20. | 15:23

Az egymásra pakolt konténerekről videófelvétel készült.

Az RTL Klub Híradója számolt be az újabb döbbenetes hazai szállítmányról. A videófelvételen látható, hogy a teherszállító autó erősen billeg oldalirányba. Az elmúlt hetekben valóban rendre emelkedett a benzin ára, de talán annyival nem, hogy ilyen kényszermegoldásokra legyen szükség.

Aradi Tamás az anyóslésről videózta le az esetet.

"Nagyon veszélyes volt, mert jobbra-balra billegett az egész rakomány, vagyis ez a teher, ami rajta volt. Meg is tartottuk a távolságot" - szólaltatta meg az RTL Klub Híradója az alakalmi operatőrt.

A drivingcamp szakértője elmondta, egy vészfékezés esetén komoly baleset történhetett volna.

"A lengés következtében a gépjármű vezetője az esetleges kialakult vészhelyzetekre nem igazán tud úgy reagálni, hiszen az autó súlypontja ezáltal, hogy két rakott konténer van rajta, sokkal magasabban van. Egy hirtelen kormánymozdulatnál akár föl is borulhat az autó  - mondta Csörgő László, a drivingcamp vezető instruktora.

Nemrég egy élére állított kerti medencét szállítottak nagy tempóval az M1-esen, míg a nyár elején 12 utas tartott 20 csomaggal egyetlen autóval Ukrajnába. Az ilyen húzások pénzbírság mellett a jogosítvány elvesztésével járhatnak.

A rendőrség a videó alapján szabálysértési eljárást indított. Amennyiben sikerül azonosítaniuk a szakszerűtlenül rögzített rakománnyal közlekedő gépjármű vezetőjét, néhány tízezer forintos bírsággal meg fogja úszni.

Te is láttál mostanában hasonló teherszálltót az utakon?

Ha igen, küldd el a fotódat vagy videódat az info@alapjarat.hu e-mail címre. Ha a fájl nagy, akkor WeTransfer vagy egyéb fájlmegosztó linkjét is elküldheted.