2020. február 21. | 15:06

Ráadásul az egyik 4 személyes lesz!

Néha elgondolkozom azon, hogy a csilliárdokba kerülő szuperautókat gyártó cégek vajon miért állítanak ki egy autószalonon? A nemzetközi autókiállítások egyébként is évről évre veszítenek a jelentőségükből, ráadásul nem hinném, hogy a kilátogató bámészkodók között túl sok lenne a potenciális milliárdos vevők. A szultánok, olajsejkek és maffiózók – a fura nevű svéd márka fő célközönségei – nem sűrűn látogatnak el ilyen eseményekre, nincs nekik erre idejük.

Tegyük fel, egy gazdag kilátogatónak mégis megtetszik a standon körbe-körbe forgó, csinos hoszteszek mögül felsejlő szuperautó, odasétál az autó mellett álldogáló elegánsan öltözött úrhoz és leadja a rendelését rá. Pontosabban csak leadná, mert mi lesz az elegáns úr válasza? „Sorry Sir, sold out”. Elfogyott, nincs már belőle, mert a gyártási kapacitás 5 évre előre lekötve és különben is „menj már innen te csóró” - gondolja. A kiváltságosok, akik megkaparinthatják, egy privát bemutató keretein belül már rég látták az autót és/vagy el is utalták az első részletét, azt a potom száz millió forintot a gyártónak.

Mindegy, nem az én tisztem eldönteni, hogy megéri-e egy erősen limitált darabszámban értékesítő gyártónak kilátogatnia egy szalonra. A Koenigseggnél továbbra is úgy érzik, fontos a márkaimázs szempontjából a jelenlét, és így legalább az átlagember legalább egyszer az életében testközelből is találkozhat egy ilyen különleges autóval. Az idei Genfi Autószalonra a svédek egyből két típussal készülnek.

Az egyik modell a KG12 kódnevet viseli, legnagyobb meglepetésként pedig 4 személyes. Pontosabban 2+2 személyes, azaz hátulra inkább csak gyerekek ülhetnek majd be „kényelmesen”. Sebaj, mostantól a Koenigseggnek is lesz legalább úgymond családi autója, talán sok vevő eddig azért állt el a gyártó valamelyik szuperautójának a megvásárlásától, mert azok csak kétszemélyesek voltak. Nekik szól az új modell, amelyről túl sokat sajnos még nem tudni.

Azt azonban igen, hogy 1 500 lóerősre ígérik, melyet egy 2,0 literes – most kapaszkodj meg - háromhengereses benzinmotor és a hozzá társított villanymotor(ok) szolgáltatnak majd. A széria 300 darabos lesz, autónként pedig 470 millió Ft körüli összeget kérnek érte. Akinek van erre pénze, annak ez az összeg semmiség, a világ 99,99%-nak pedig amúgy is elérhetetlen. A másik modell a tavaly bemutatott Koenigsegg Jesko továbbfejlesztett változata lesz Mission 500 névvel. Ahogy a neve is elárulja, az autó képes majd elérni az 500 km/h-ás végsebességet.