2019. június 11. | 15:39

Milyen alternatívák léteznek a kőolaj alapú üzemanyagok mellett? A 2019-es Innovation Days többek között erre is választ adott.

A 2019-es Innovation Days a zöld hajtóanyagokra való átállásról szólt idén a drivingcampen. Az előadássorozat részeként bemutatták az alternatív üzemanyagok szektorának legújabb trendjeit, hiszen a gondolatok által vezérelt autók, biodízel, hidrogénhajtású járművek már nem a távoli jövőt képezik. Az esemény főtámogatójának, a Shell Hungary Zrt.-nek részéről Veér Lajos, a Shell Fleet Solutions sales managere köszöntötte az érdeklődőket.

„A drivingcamp számára az innováció mindig is az egyik legfontosabb értéket jelentette. Missziónknak tekintjük, hogy a szakmát érintő releváns kérdéseket járjuk körül a rendezvényen. A környezettudatosság jegyében választottuk idén az alternatív hajtóanyagok témáját. Az Innovation Days célja azonban nem áll meg ott, hogy felvessük a problémát, és ráirányítsuk a figyelmet. Szeretnénk, ha a szakma összefogna, hogy változásokat érjünk el együtt, és tehessünk a környezetünk megóvásáért" - mondta el dr. Reinhard Platzer, a Drivingcamp vezérigazgatója.



Az esemény megnyitóján Csampa Zsolt helyettes államtitkár elmondta, hogy a Belügyminisztérium innovatív törekvésekkel kívánja egyszerűbbé tenni az autós társadalom életét az ügyintézési folyamatok egyszerűsítésével. Ezalatt az első jogosítvány megszerzési folyamatának automatizálását, valamint a gépjármű átírás bürokrácia-mentesebbé tételét kell érteni, amely folyamatokat informatikai megoldásokkal kívánnak egyszerűbbé tenni.

Sűrített földgáz – CNG és LNG

A legnagyobb tévhit a CNG és LNG hajtóanyagot illetően, hogy nincsenek töltőállomások. Ezek a járművek kétüzeműek, ami azt jelenti, hogy rendelkeznek CNG/LNG és benzintartállyal is, így megközelítőleg 1000 km megtételére is képesek.

„Magyarországon már összesen 20 töltőállomáson elérhető a sűrített földgáz" - mondta el a Magyar Gázüzemű Klaszter Egyesület részéről Molnár Tamás.Az LNG (Liquid Natural Gas), a szállítmányozásban elterjedtebb – előnye, hogy mélyhűtött, cseppfolyós halmazállapotú, így sokkal több energiát lehet tárolni ugyanazon a térfogaton."

Az LNG mellett a másik megoldás a CNG (Compressed Natural Gas), melyről Zsandarova Krisztina, a Blue Green Way kutak képviseletében beszélt.

„A CNG-vel működő autókkal lehet mélygarázsban is parkolni, mivel könnyebb a levegőénél, így szivárgás esetén felfelé száll, ezért a személyszállításban is megoldást jelent."

Bár a CNG már 2010 óta jelen van, a kivetett jövedéki adó miatt sokan elfordultak ettől a lehetőségtől, de a töltőállomások számának növekedésével enyhült a piaci szabályozás is. Egyelőre nincs állami támogatás az alternatíva mögött, ezért edukatív kampányokkal, kedvezményekkel próbálnak minél több fogyasztóhoz eljutni.

Bioüzemanyag

A folyékony bioüzemanyag a legolcsóbb és leggyorsabban elérhető alternatíva lesz a következő 3-4 évtizedben is, mivel egyelőre a belsőégésű motorral rendelkező járművek dominálnak a piacon – mondta el előadásában Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. „A technológia azért terjedt el villámgyorsan, mert ugyanazon a benzinkúton tudom ugyanabba az autóba tankolni az üzemanyagot."



Az EU direktíva szerint 2020-ra el kell érnünk, hogy az üzemanyagok 10%-a (E10) megújuló forrásokból készüljön – jelenleg ez 5% illetve 7% a benzin és a diesel esetében. Összehasonlításképp, Svédországban és az Egyesült Államokban az E85 használata terjedt el a kettős üzemű járművek körében. Egy főre levetítve hazánk a harmadik legnagyobb bioetanoltermelő a világon, de ez nagyrészt felhasználatlan marad. A magyarországi bioüzemanyaggyártás nemzetközi szinten is elismert, ráadásul ez egy komplex kérdés, amelynek nem csak a környezetvédelmi vetülete fontos, de a bioüzemanyagok foglalkoztatási, vidékfejlesztési, energetikai, mezőgazdasági és élelmiszeripari szinten is előremozdíthatják az országot. A szakértők szerint itt lenne az ideje, hogy mindezt kihasználjuk, mert egész Európában erre mutatnak az irányok, minden alternatívára szükség lesz a közlekedésben.

Elektromobilitás

„Egyszerre érezhetjük a kormányzati és társadalmi nyomást az emissziócsökkentés és az energiabiztonság kapcsán" - kezdte előadását Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter képviseletében. A Párizsi éghajlatvédelmi egyezményben vállalt célok megvalósítása közös társadalmi érdekünk."

Jelenleg közel 750 e-töltőállomás van az országban, bár sajnos az e-autógyártás még nem indult be igazán, sok a külföldi import és a magyar használtautó. A Klaszter ügyvezetője kiemelte és üdvözölte, hogy a célok elérésének érdekében az alternatív üzemanyagokat képviselő szervezetek nem konkurensnek látják egymást, hanem képesek együttműködni a folyamatok összehangolása és az ország versenyképességének biztosítása érdekében. Elmondta, hogy ezek a technológiák úgy is kiegészíthetik egymást, hogy a végső fogyasztó szempontjait veszik figyelembe.

Villamosenergia és hidrogénhajtású járművek

A hidrogén használata és előállítása kapcsán nagyon sokféle értéklánc valósítható meg, különösen úgy, hogy a globális trend a villamosenergia fókuszú gazdaság felé mutat. – fogalmazott Mayer Zoltán, a HFC Hungary képviselője. Mivel a villamosenergia nem tárolható nagy mennyiségben gazdaságosan, ebbe a folyamatba kapcsolódhat be az elektrolízissel előállított hidrogén. A megújuló energiaforrások által termelt, ám nem azonnal felhasznált energiát nem kell elraktározni, hanem hidrogén előállítására lehet fordítani.

Az iparág fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy egyelőre egy túlzottan új és drága technológiáról beszélünk – jelenleg évente 20.000 hidrogén hajtású autót gyártanak, Magyarországon pedig 2020 végéig mindösszesen kettő töltőkutat kell létesíteni. Mindenképpen előremutató azonban, hogy a jövő évi tokiói olimpiára 1800 hidrogén hajtású autót rendeltek, és az olimpiai falu energiaellátását is ezzel valósítják meg. A Toyota – az olimpia főszponzora – emellett az első, aki 24.000, teljes hibrid hajtású szabadalmát felkínálta szabadfelhasználásra az összes járműgyártónak.

Szabad választás

Maul Ferenc előadásában egy újfajta megközelítés bevezetéséről beszélt: a Peugeot szabad választást biztosít az ügyfeleinek abban, hogy ugyanazon a modellen belül benzines/dízeles, hibrid vagy épp elektromos hajtású autót akar vásárolni. 2023-ig mindegyik kategóriának az összes modellje elérhető lesz ezekben a kivitelezésekben.