Egymás után olvashatjuk azokat a beszámolókat a különféle autógyártókról, amelyek kétszámjegyű növekedésről és jelentős profitról számolnak be az eladási statisztikákat vizsgálva, ám a realitás az, hogy ezek a kiugró eredmények a mélyponton lévő 2020-as eredményekhez viszonyítva születtek. Mi több, a tavaly márciusi értékesítési eredmények 2013 óta a legalacsonyabb számokat hozták Európában.

Noha a márciusi eladások 63 százalékkal nőttek 2020-hoz képest, a JATO Dynamics statisztikáiból kiderül, hogy a kép korántsem olyan rózsás, ha az idei év harmadik hónapjának adatait a koronavírus-járványt megelőző eredményekkel állítjuk párhuzamba. Számszerűsítve ez annyit tesz, hogy a márciusi eladások 22 százalékkal alacsonyabbak voltak 2019 azonos időszakához képest.

Ha a 2020-as eredményeket nem számítjuk, legutóbb 1986-ban helyeztek forgalomba kevesebb új autót Európában, mint az idei év első negyedévében, ami szintén nem ad okot túlzott bizakodásra. Úgy tűnik, a járvány továbbra is erősen érezteti hatását az öreg kontinensen, ezért ezek a számok bizonyos tekintetben érthetőek, ám elemzők szerint még mindig hosszú időnek kell eltelnie, hogy az eredmények megközelítsék vagy meghaladják a pandémiát megelőző szintet.

„Az európai újautó-piac még mindig messze jár attól, hogy elérje a járványt megelőző eladási értékeket, és a kormányoknak további lépéseket kell tenniük az értékesítés növelése és a fogyasztói bizalom helyreállítása érdekében. Ugyanakkor a fogyasztók pozitívan reagálnak az EV-k egyre bővülő és egyre versenyképesebb kínálatára” – nyilatkozta Felipe Munoz, a JATO Dynamics nemzetközi elemzője.

a legnépszerűbb autók Európában, 2021 márciusában

Ugyanakkor a rossz hírek mellett akadnak pozitív eredmények is. A hagyományos, belső égésű motorral szerelt járművek értékesítésének csökkenésével párhuzamosan a hibrid és az elektromos autók eladásai tovább növekednek, ezáltal is igazolva az autógyártók által az új technológiába pumpált mérhetetlen összegeket.

A teljesen elektromos járművek piaci részesedése 2021-ben tovább növekszik. Míg az EV-k eladásai 2019 márciusában még csupán 3,4 százalékát adták az európai piacnak, addig tavaly ez a szám már 9,7 százalékra emelkedett. Idén márciusban a villanyautók értékesítési eredményei már elérték a 16 százalékot az öreg kontinensen.

„Mivel azonban ezek a járművek gyakran jóval drágábbak, mint a belső égésű motoros modellek, a pozitív hatás egyelőre még nem ellensúlyozta a magas károsanyag-kibocsátással rendelkező hagyományos üzemanyag-típusok esetében tapasztalt jelentős csökkenést” – mondta Munoz.

Habár eladási számokat tekintve a legtöbb elektromos jármű még mindig elmarad a belső égésű motoros autók mögött, a Tesla Model 3-ból márciusban alig 2500 darabbal fogyott kevesebb Európában, mint a legkelendőbbnek bizonyuló Volkswagen Golfból. Ezzel a kaliforniai elektromos szedán a legnagyobb mennyiségben értékesített új autók toplistáján a negyedik helyet szerezte meg, több mint 700 példánnyal megelőzve a Toyota Yarist.

Tesla Model 3 szemből

Az EV-k mellett ugyancsak jelentős növekedést tudott elkönyvelni a crossoverek/SUV-k szegmense is Európában. 2019 márciusában a kontinensen eladott személyautók 36,8 százalékát ezek a járművek tették ki. Ezt sikerült tavaly 39,9 százalékra feltornászni, míg az idei év márciusában piaci részesedésük már elérte a 45 százalékot.

„Az EV-k és a SUV-k sikere is jól mutatja, hogy a fogyasztói kereslet egyre inkább az elektromos SUV-modellek irányába fog eltolódni, ezek az autók a növekedés kulcsfontosságú mozgatórugói lesznek az egész iparágnak” – emelte ki Munoz.