A különleges C7-es a Barrett-Jackson aukciós ház connecticuti árverésén került kalapács alá Bugatti és Ferrari tulajdonosokat zavarba ejtő áron. Ugyanis a hét generációt megélt orrmotoros amerikai sportautó nyolcadik generációja már középmotoros elrendezéssel érkezik. Azért rúgják fel a megszokott és bevált sémát, hogy lépést tudjanak tartani az európai sportautókkal.

Az első Corvette tanulmányt 1953-ban mutatták be a New York-i Autószalonon, mivel hatalmas sikert aratott ezért gyorsan sorozatgyártású modell lett belőle. A többi pedig már történelem és az évek alatt rengeteg változat készült belőle.

Az utolsó Corvette egy fekete Z06-os lett, melynek belsejét piros bőrrel húzták be. Emellett számos extra található az autóban például telemetriai rendszer. A géptető alatt pedig egy 6,2 literes, kompresszoros V8-as erőforrás bújik meg, amely 650 lóerőt és 881 Nm nyomatékot zúdít a hátsó kerekekre.

Ha eddig nem csorgott a nyálad, akkor most garantáltan fog, ugyanis egy manuális hétsebességes Tremec váltó csatlakozik hozzá. Ez az elegy garantált adrenalin fröccsöt jelent a sofőrnek, a hangja pedig földöntúli lehet. Az aukción bemutatott autó csak egy pontos utánzat volt, amelyet a GM készített el, mert nem tudni pontosan mikor gördül le a gyártósorról.

Normál esetben egyébként 100 000 dollár alatt meg lehet vásárolni egy hasonló Corvettet a kereskedésből, nyilván az utolsó példány ennél többet ér, de senki nem gondolta volna, hogy egy telefonos licitáló 2,7 millió dollárt, azaz átszámítva körülbelül 784 millió forintot is hajlandó érte adni.

A bevételt jótékonysági célra ajánlották fel, az összeget a Stephen Siller Tunnel to Towers Alapítványnak utalják át, ahol a szolgálat közben balesetet szenvedő katasztrófavédők megsegítésére fordítják azt.

Viszonylag hamar kiderült, hogy kinek ért meg ennyit. A nyertes licitáló Daniel Snyder amerikai üzletember, aki a Washington Redskins amerikai futballcsapat többségi tulajdonosa, a Snyder Communications alapítója és a Red Zebra Broadcasting elsődleges befektetője. Nem mellesleg az ő tulajdonában van az utolsó Dodge Vipert is.

A Ford új izomautója sem szerénykedik, ha az áráról van szó...