2021. november 16. | 11:01

A wokingiak igyekeznek eltüntetni a cikket.

A brit Autocar magazin lehozott egy cikket, amiben a szerző arról írt, hogy az Audi megvásárolta a McLaren Group utcai autós és versenyrészlegét, hogy utat nyisson magának a Forma–1-be. A McLaren szóvivője határozottan cáfolta az értesülést, azt ugyanakkor elismerte, hogy a cég nyitott a „releváns partnerekkel és beszállítókkal” való együttműködésre.

Vasárnap még arról lehetett hallani, hogy az Audi viheti a McLaren versenyrészlegét, az utcai autókat fejlesztő és gyártó divízióra pedig a BMW teheti rá a kezét, de a bajorok hamisnak nevezték ezt a sajtóhírt. A Forma-1 egyre több autógyártónak lehet vonzó az új pénzügyi- és motorszabályok miatt, most éppen az Audit boronálták össze az autóversenyzés királykategóriájával.

Az Audi a Reuters kérdésére elmondta, hogy „különböző együttműködési ötleteket vizsgál”, de azt nem erősítette meg, hogy tárgyal-e a McLarennel egy esetleges eladásról. A nyilatkozatok az Autocar oldalán publikált cikk megjelenését követően jelentek meg, amely szerint az Audi és a McLaren között létrejött egy felvásárlási megállapodás.

„A McLaren Group tudomást szerzett arról a sajtóhírről, amely szerint eladták az Audinak. Ez az információ teljes mértékben pontatlan, a McLaren pedig igyekszik eltávolíttatni a cikket. A McLaren Group tulajdonosi szerkezetében nem történt változás” – jelentette ki határozottan a cég szóvivője.

Az autógyártó felvásárlásával az Audi egy második szupersportkocsihoz jutna a Lamborghini mellett, amely 1998 óta a tulajdonában van. A pletykának az adott táptalajt, hogy más autógyártókhoz hasonlóan a McLaren is küzd azzal a kihívással, hogy úgy villanyosítsa a flottáját, hogy az ne menjen a teljesítmény romlására.

A beszerzésért felelős ügyvezető igazgató februárban a Reutersnek elmondta, hogy a vállalat úgy szeretne bevételt generálni, hogy más autógyártóknak eladja új technológiájának egy részét, beleértve egy új, saját gyártású karbonvázat, amely csökkenti a jármű súlyát.

Az Audival érkező komoly pénzügyi háttér megkönnyítené az elektromos autók gyártására történő átállást. A McLaren 2021 első félévében részben kilábalt a járvány okozta anyagi megrázkódtatásból, de még így is 12,4 millió fontos (5,3 milliárd forintos) működési veszteséget szenvedett el.