2019. június 08. | 14:47

Aktivisták „Ne driftelj!” feliratú táblákat helyeztek ki a körforgalmak mellé

A drift az autósport művészetének számít, hiszen a technika mellett kiemelt vezetési képességekre is szükség van a szép kiflik rajzolásához. Különösen érzékeny hátsó fertály, továbbá ügyes kéz- és lábmunka szükséges ahhoz, hogy a sofőr a jármű mind a négy sarkát a megfelelő íven vezesse. A versenypályákon és a lezárt útszakaszos bemutatókon ezt minimalizált baleseti tényezővel végzik a hozzáértők, sok lelkes autórajongó azonban a közutakon is szereti próbálgatni saját és autójának határait. Hol több, hol pedig kevesebb sikerrel.

Szigetszentmiklóson az utóbbi időben annyira elszaporodtak a körforgalomban driftelők, hogy a helyi lakosság megelégelte a dolgot. Felháborodásuk jeléül „Ne driftelj! Balesetveszélyes!” feliratú táblákat helyeztek el a körförgalmaknál, ezzel igyekeznek visszaszorítani az önjelölt Keiichi Tsuchiya imperszonátorokat. A Szigetszentmiklósi Kossuth Kör aktivistáinak Facebook posztjában arra is kitérnek, hogy a helyi hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet erre a problémára:

„Jó lenne, ha mind a rendőrség, mind az önkormányzat végre komolyan venné a helyzetet és cselekedne. Az ellenzék évek óta felveti a kérdést testületi üléseken, mégsem történt érdemi előrelépés - hétvégén cserbenhagyásos baleset is történt a Jókai utcai körforgalomban. A lakosságnak elege van. A driftelés veszélyes.” – olvasható a bejegyzésükben.

HVG

Szigetszentmiklósi Kossuth Kör (Facebook)