Mozgó Tesla Cybertruckot kaptak lencsevégre

Ujj Péter újságíró
Közzétéve:
2019-11-29, 12:42

Már közúton tesztelik a Tesla futurisztikus pickupját.

Az autós világ ismét Elon Musktól és a Teslától hangos. Valamit nagyon jól csinál az emberünk, akármit tesz, akármit talál ki, akármit valósít meg, azt biztosan „címlapon” hozza a világsajtó. Legutóbbi nagy dobásuk a Cybertruck, egy futurisztikus pickup, melyből már az Alapjárat is rendelt egy fullos példányt.

Tesla Cybertruck elölről

Az autó olyannyira közel van a valósághoz, hogy már a közutakra is kimerészkedtek vele, mivel igazán csak valós körülmények között a forgalomban lehet megtudni, miként viselkedik egy-egy újabb típus. Hagyományos autók esetében ezt úgy oldják meg az autógyártók, hogy a régebbi modell karosszériájába bújtatják az új technológiát, úgymond réginek álcázva viszik ki az útra.

A Tesla Cybertruck esetében azonban ilyesmire nincs mód, miután az amerikai vállalatnak nem volt még hasonló modellje, marad tehát az álcázatlan tesztelés. Be kell vallani, nehéz is lenne egy ekkora monstrumot elbújtatni, nem is vesződtek mindenféle álcázó festéssel és hasonlókkal. Mintha csak a néhány nappal ezelőtti hivatalos premieren bemutatott járművet vitték volna az utcára.

Tesla Cybertruck hátulról

Naná, hogy volt épp valaki a környéken egy okostelefonnal, aki készített egy rövid videót a pickupról. A forgalomban válik igazán nyilvánvalóvá, hogy milyen hatalmas méretekkel is rendelkezik az autó. A videóban szereplő szedánok (feltehetően egy Acura és egy Toyota) eltörpülnek a behemót mellett, de még a Tesla Model X is kispolgári autóvá zsugorodik miatta.

A Cybertruck méretei kétségkívül impozánsak, hossza kabinmérettől függően 5,3 – 6,35, magassága 1,9, szélessége pedig 2,0 méter. Az önsúlyáról még nincsenek adatok, de a platón állítólag 1,5 tonnát elbír és akár 6,3 tonnát is elvontathat (legerősebb verzió). A leggyengébb egymotoros kivitel 6,5 másodperc alatt ugrik szára, a dualmotorosnak 4,5 másodpercre van szüksége ugyanehhez, a három villanymotorral szerelt verzió pedig szédítő 2,9 másodpercet tud.

A különböző modellek végsebessége 175, 195, illetve 210 km/h. Ezek szép adatok, de egy igavonónak nem biztos, hogy szüksége van ilyen magas számokra. Sokkal fontosabb viszont, hogy a leggyengébb 400, a középső modell 480, míg a legerősebb verzió akár 800 kilométert is megtehet, amíg ismét töltésre lenne szüksége. Az autó már rendelhető, az árak 39 900 és 69 900 dollár között vannak.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2019. december 07.
Az lehetetlen, hogy ezt az otromba valamit komolyan gondolta a marslakó Elon Musk.  
Tesla Model 3
2019. május 22.
Még időpontot is foglal neked a szerelőnél a Tesla legújabb kiegészítője

További hírek