Nem akármilyen hír érkezett az Audi háza tájáról!

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-08-23, 12:12

Senki nem cáfolta a hírt.

Nagyon komoly összefogás alakult ki a német autópiacon, a Mercedes és a BMW alkotta szövetségbe ugyanis belépett az Audi is. A jövőben tehát egymással fog dolgozni a három rivális autógyártó.

A Daimler és a BMW idén januárban döntött úgy, hogy összefog, többek között azért, hogy az elektromos és önvezető autók fejlesztésével járó brutális, olykor milliárdos tételre rúgó költségeket lejjebb tudják tornászni.

Egymás mellett az Audi, a Mercedes és a BMW logója

Úgy tűnik, hogy az Audi sem akar kimaradni a buliból, legalábbis a Wirtschaftswoche nevű német gazdasági hetilap úgy értesült, hogy 3 fősre duzzad a szövetség. Ez azt jelenti, hogy ezek a világhírű márkák például közös kútfőből fejlesztenek majd vezetéstámogató rendszereket - ezek a rendszerek akár a parkolás során is kapóra jöhetnek majd a jövőben. Kérdés, hogy a nagy együttműködés során mennyire sérül a fejlesztői önállóság az érintett vállalatoknál.

A Wirtschaftswoche azt is tudni véli, hogy a bejelentésre a szeptemberi Frankfurti Autószalonon kerül majd sor. Az érintett hármas egyik tagja sem akarta kommentálni a hírt, vagyis senki nem cáfolta meg a lap értesülését.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2018-as Suzuki Vitara elölről
2018. október 23.
Több jeles magyar képviselője is volt az autóiparnak világszerte az idők során, mára pedig számos nagyvállalat van jelen az ország különböző térségeiben.
2019. január 21.
A teljes felsőkategóriás szegmens növekedett az elmúlt évben Magyarországon
2019. március 05.
A BMW, a Mercedes és az Audi is számos hibrid és elektromos hajtáslánccal szerelt modellt mutatott be a 2019-es Genfi Autószalonon. Megnéztük őket élőben!
Volkswagen e-Up! elektromos kisautó elölről
2019. május 22.
Szlovákiában készülnek a konszern szupermini villanyautói