2020. március 02. | 14:40

A jármű 1960-as évekbeli verzióját kicsinyítették le, a végeredmény extra cuki és nagyon olaszos lett.

A Fiat 500 az olasz márka jelenlegi legkisebb autója, melynél kisebbet már-már elképzelni sem tud az ember. Erre rá kell, hogy cáfoljak, ugyanis a LEGO elkészítette az 1960-as verzió miniatürizált másolatát, amely ugyanolyan vonzerővel bír, mint életnagyságú énje, különösen, ha egymással szemben parkolják le őket.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A Fiat 500 mellett további két kisautó modell említhető meg, amelyek az idő során valamilyen úton-módon beírták magukat az autóipar és az autógyártás történelmébe. Ezek egyike a Mini Cooper, a másik pedig a Volkswagen Beetle, vagy, ha jobban tetszik, Bogár. Az említett három modell nem csak méretében hasonlít egymáshoz, további közös tényező bennük, hogy megtalálhatóak a LEGO üzletek polcain.

A Fiat 500 azonban az egyetlen, amelyik a Creator Expert model kittel egészül ki: az olasz miniautó vonzerejét növelő kiegészítés utolérhető a részletesen kidolgozott beltérben, a nyitható tetejénél, valamint a csomagtartóra rögzített, dekoratív utazóbőröndöcskén. Nem mellesleg, ez a halványsárga, vidámságot sugalló színárnyalat is nagyon jól áll neki.

Ha rápillantok a LEGO cukiságára, rögtön egy szó jut az eszembe: nosztalgia.

A Fiat 500-as játék 960 darab kockából áll, viszont, ha az ajtók, a motorháztető, a csomagtartó és a tető nyitva vannak, még több izgalmas részletet lehet felfedezni a kisautóban. Az összerakott modell 11 cm magas, 24 cm hosszú és 11 cm széles. A kisautót február utolsó napjaiban mutatták be, értékesítését március 1-jével kezdték el. Jelenlegi ára 26 990 forintnak felel meg, a készletet a LEGO hivatalos oldalán lehet megvásárolni.

Az alábbi videóban Pierre Normandin, a LEGO Creator Expert Fiat 500 tervezője mesél a projekt menetéről:

A Fiat 1957 és 1975 között gyártotta az úgynevezett Fiat Nuova 500-at, amely a városi kisautó megtestesítője volt méretéből és kéthengeres, léghűtéses, 479 köbcentis motorjából fakadóan. 2007-ben a Nuova 500 bemutatójának ötvenedik évfordulója alkalmából, modernizált és korszerűsített formában feltámasztották a modellt, mely a korábbihoz hasonlóan hatalmas népszerűségre tett szert.