Moszkva főpolgármestere lázba jött az ötlet hallatán.
Két évtized szünet után újraindulhat a Moszkvics („Moszkva szülöttje”) autók gyártása Oroszországban, közölte Moszkva főpolgármestere, Szergej Szobjanyin.
A szovjet autómárka feltámasztása azután került szóba, hogy Moszkva eldöntötte, átveszi a Renault tulajdonában lévő eszközöket. A francia autógyártó politikai nyomás alá került az ukrajnai konfliktus kirobbanása után, ezért először felfüggesztette a termelést moszkvai üzemében, majd úgy döntött, átmenetileg kivonul az országból, már az AvtoVaz-ban lévő 68 százalékos részesedésének átadásáról is megegyezett az orosz kormánnyal.
Szobjanyin most kijelentette, államosítják a Renault moszkvai üzemét, miután a nyugati autógyártó közölte, hogy eladja helyi üzletágát. A főpolgármester kifejtette, hogy a „hosszú és dicsőséges múltra" visszatekintő üzemet felkészítik a Moszkvics márkájú személygépkocsik gyártására.
„A külföldi tulajdonos úgy döntött, hogy bezárja a moszkvai Renault gyárat. Ehhez joga van, de nem engedhetjük meg, hogy több ezer ember munka nélkül maradjon. Még idén új lapot nyitunk a Moszkvics történetében” – írta blogján Szobjanyin.
A Moszkvicsot először a Szovjetunióban gyártották, és a szocializmus éveiben meghatározó szereplője volt az utcaképnek Magyarországon is. Az Autostat elemző ügynökség szerint Oroszországban még mindig közel 200 000 Moszkvics gépkocsit tartanak nyilván, ebből 46 000 darab már átlépte a 35 éves kort.
Szobjanyin azt is elárulta, hogy az átszervezést követően a moszkvai üzem kezdetben hagyományos, belső égésű motorral hajtott autókat gyárthat, de a jövőben akár elektromos autók is legördülhetnek a gyártósorról. Az orosz kereskedelmi minisztérium segít majd az alkatrészek beszerzésében országon belül, az üzem fő technológia partnere pedig az orosz Kamaz lesz.