2021. december 09. | 10:12

A rendőrség figyelmét sem kerülték el a kirívó szabályszegések.

A BRFK azonosította azt a sofőrt, aki novemberben a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér terénél.

A sofőr egyszerre öt sávot váltott, a záróvonal sem tartóztathatta fel. Miután felzárkózott a piros lámpánál várakozó kocsisor elejéhez, áthajtott a tilos jelzésen, majd jobbra kanyarodva elhajtott az álló járművek előtt.

Az eset 2021. november 21-én 16 óra körül történt, és egy másik autós fedélzeti kamerája rögzítette a történteket. A felvétel eljutott a rendőrséghez, a XIV. kerületi rendőrkapitányság pedig vizsgálatot indított az ügyben. Hamar megtalálták az illetőt, aki a piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot, egyéb kihágások miatt pedig pénzbírságot kapott (a büntetési tétel pontos összegét nem közölte a hatóság).

Ennyivel azonban nem úszta meg a dolgot, az egyenruhások ugyanis bevonták a jogosítványát. Persze engedély nélkül is beülhet a volán mögé, ha viszont lebukik, akár börtönbe is kerülhet, Magyarországon ugyanis bűncselekmény lett a jogosítvány nélküli vezetés. Ez a fajta szabályszegés akár három év börtönbüntetéssel is szankcionálható.

A rendőrség az ittas vezetést is szigorúan bünteti, ezt azonban nem vette figyelembe az a férfi, aki részegen próbált kereket cserélni az egyik hazai benzinkútnál.

PoliceHungary

Napi.hu