2021. október 06. | 10:41

Ha a zöldeken múlik, akkor igen.

A legendás Autobahn híres arról, hogy bizonyos szakaszain nincs sebességlimit, ami lehetőséget ad a száguldozásra az autósoknak. Azonban lehetséges, hogy az új német kormány változtat ezen, és bevezeti az általános, 130 km/órás sebességkorlátozást az autópályákon.

Németországban évek óta folyik a vita az általános sebességkorlátozás (amit a németek Tempolimit néven emlegetnek) bevezetéséről. A választásokat megelőzően is előjött ez a kérdés, a téma mellett kampányolók (ilyenek például a zöldek) szerint a lépés korlátozná a CO2-kibocsátást és biztonságosabbá tenné az utakat. Ezzel szemben a kritikusok azt mondják, hogy a sebességkorlátozás sértené az emberek gyorsabb közlekedéshez való jogát – és véleményük szerint a németországi utak már amúgy is biztonságosak.

A választások már lezajlottak, most éppen csillapodóban vannak a kedélyek, lassan megindulnak a koalíciós tárgyalások, ezek pedig a sebességkorlátozás bevezetésére is döntő hatással lesznek. A választást a szociáldemokraták (SPD) nyerték, a szavazatok 25,7 százalékát ők szerezték meg. A párt koalícióra kíván lépni a harmadik helyen végzett zöldekkel és a negyedik helyen végzett, vállalkozáspárti Szabad Demokratákkal (FDP). Ezt (ironikusan) közlekedési lámpás koalíciónak nevezi a köznyelv, mégpedig a pártok színei, a piros, a zöld és a sárga miatt.

Egyelőre nem tudni, hogy ez a felállás létrejön-e. De a pártok közötti puhatolózó tárgyalásokon a közlekedéspolitika kiemelt téma lesz, ebben minden politikai szakértő egyetért. A zöldek évek óta szorgalmazzák az Autobahn sebességkorlátozását. Júniusban Robert Habeck társelnök kijelentette, hogy a Zöld Párt azonnal bevezetné a tempólimitet, ha hatalomra kerülne.

A liberális FDP nincs ennyire rápörögve a témára, a kereszténydemokraták pedig végképp nem, sőt, tőlük még ellenállás is várható lenne, ők biztosan elleneznék a sebességkorlátozás bevezetését. A Focus Online úgy tudja, hogy a zöldek szeretnék megszerezni maguknak a közlekedési minisztériumot, utána pedig kivívnák, hogy lakott területen 30 km/óra, az alsóbbrendű utakon pedig 80 km/óra legyen a sebességhatár.

Egy év eleji felmérés szerint a németek csaknem kétharmada (64 százalék) támogatja az általános sebességkorlátozás bevezetését a sztrádákon, ami azért érdekes, mert egy másik felmérés szerint 2019-ben a többség még elutasította a Tempolimit bevezetésének ötletét.

Giulio Mattioli dortmundi közlekedési szakértő és kutató szerint „feltétlenül” itt az ideje, hogy Németországban általános sebességkorlátozást vezessenek be. Ha ez megtörténik, annak biztos nagy visszhangja lesz, a közeljövőben kiderül, kinek erősebb a lobbija a legfelsőbb politikai körökben.