2021. november 29. | 10:46

Egyesek örülhetnek a verdiktnek, mások kevésbé.

A közlekedésilámpa-koalíció Berlinben ismertette az új német kormány koalíciós szerződését. A Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szabaddemokrata Párt (FDP) és a Zöld Párt képviselői több kérdésben is megállapodtak, a megbeszélések során az is eldőlt, lesz-e sebességkorlátozás az Autobahn minden szakaszán a következő négy évben.

Abban mind a három párt egyetértett, hogy mind a közúti közlekedési törvényt, mind a közúti közlekedési szabályzatot felül kell vizsgálni. A koalíciós megállapodás szerint a kifejezett cél az, hogy az államok és az önkormányzatok nagyobb mozgásteret kapjanak. A közlekedési minisztérium végül a szabaddemokratákhoz került.

Azt egyébként sem a Zöldek, sem az FDP, sem az SPD nem tagadja, hogy az éghajlatvédelmi törekvések sok fogyasztó számára drágábbá teszi a mobilitást. A villamosenergia-árra kivetett megújuló energia-járulék 2023-tól történő eltörlése és az éghajlatváltozási díj bevezetése enyhülést hivatott biztosítani. Ez utóbbit „szociális kompenzációs mechanizmusként” kell kialakítani – összege valószínűleg az adott jövedelemtől függne.

A koalíciós megállapodás jövőre halasztja a gázolaj és a benzin adójának kiegyenlítéséről szóló vitát: ezt az intézkedést felül kell vizsgálni a német politikusok szerint. Az egyezmény nem tartalmaz konkrét időpontot a belső égésű motorok fokozatos kivonására. Ehelyett az EU Bizottság tervére hivatkozik, amely szerint 2035-től csak CO₂-semleges járműveket lehet majd forgalomba helyezni Európában az újautó-piacon.

A koalíció jelezte, szimpatizál az elektromos autózással, de ad egy esélyt a hagyományos erőforrásoknak: be lehet majd jegyeztetni olyan autókat is, amelyek bizonyíthatóan csak e-üzemanyaggal üzemelnek.

A megállapodás értelmében a következő négy évben nem vezetnek be sebességkorlátozást a német autópályákon, a sebességlimit tehát lekerül a politikai napirend asztaláról. A leendő koalíciós partnerek már a puhatolózó tárgyalások során megállapodtak a jelenlegi szabály megtartásában.