2022. február 13. | 02:47

Az üzletember 2 milliárd dollár értékben fektetett be egy ismert amerikai elektromos autó gyártóba.

Soros György, a milliárdos üzletember közel 20 millió Rivian-részvényt vásárolt 2021 utolsó negyedévében. Mindez a pénteki értékpapír-bevallásból derült ki, írja a Reuters.

Soros György
Soros György

Az elektromos járművek gyártására specializálódott amerikai Rivian Automotive megalapítására 2009-ben került sor. A kaliforniai központú cég nem titkolt céljaként a Tesla jövőbeni kihívójává szeretne válni.

A magyar származású amerikai befektető, Soros az általa alapított Soros Fund Managementen keresztül tett szert a 19 835 761 darab, akkori értékén körülbelül 2 milliárd dollár értékű részvényre. Mindez annak fényében érdekes, hogy a Rivian még nem dobott a piacra egyetlen járművet sem.

Pedig a Rivian elektromos járművei iránt igen nagy a kereslet. Az RT1 pickup és az RS1 SUV 2018-as premierje óta 71 ezer megrendelést kapott a cég magánszemélyektől, míg a 20%-os tulajdonrésszel rendelkező Amazon 100 ezer elektromos kézbesítő furgonra jelentette be igényét.

A Rivian komoly lemaradásban van a termelési ütemtervéhez képest. A hamarosan megépülő második Rivian-gyár gyógyírt jelenthet a problémákra. A Rivian részvényei azonban egyelőre esnek, pénteken 9%-ot csökkent az értékük, míg a 2021. november 16-i 179,46 dolláros csúcshoz képest pedig összesen 67%-ot zuhantak. Az Investing.com adatai alapján pillanatnyilag 58,85 dolláron jegyzik a kaliforniai vállalat részvényeit.