2021. július 06. | 11:30

Úgy néz ki, hogy már kezdetét vette a sorozatgyártás.

A Rivian alapítója és vezérigazgatója, RJ Scaringe nemrég büszkén posztolt néhány képet a közösségi médiában arról az elektromos kézbesítő furgonról, amelyet a vállalat az Amazon számára fog gyártani.

A 2019 szeptemberében megjelent információk szerint az Amazon 700 millió dollárt fektetett be a Rivianba, a cég várhatóan 100 000 elektromos kézbesítő furgont gyárt le a következő években. Az első 10 ezret 2022 végéig, a maradék 90 ezret pedig 2030-ig szállítja le a vállalat.

Az alábbi képen nyolc ilyen furgon látható, „Powered by Rivian” (a Rivian által hajtva) aláírással, amelyek nagyon hasonlónak tűnnek az eredeti képekhez. A Rivian-Amazon kézbesítő furgon prototípusait már javában tesztelik, Denverben, Oklahomában és San Franciscóban is lehetett velük már találkozni.

Elképzelhető, hogy a sorozatgyártás közben már el is kezdődött, lehetséges, hogy hamarosan az elektromos jármű összeszerelési folyamatába is bepillantást nyerhetünk. Sok technikai részletet nem lehet tudni a furgonról, de az biztos, hogy a specifikációkat az Amazon szállítási igényeihez szabták.

Az ilyen járműveknek nem feltétlenül van szükségük nagyon nagy akkumulátorokra vagy hatótávolságra (néhány példánytól eltekintve), mert a fő szempontok valószínűleg a megfizethetőség, az alacsony energia- és karbantartási költségek és a nagy térfogatkapacitás.

A zökkenőmentes és csendes elektromos meghajtás, amely üresjáratban nem használ energiát, tökéletes választás a csomagszállításhoz. Ezeket a furgonokat nagyon kényelmessé és hatékonnyá lehet tenni ehhez a fajta munkavégzéshez.

Eközben a Rivian R1T elektromos pickup piaci bevezetése csúszik, de az Amazon-féle projekt nyilván előnyt élvezett. A Rivian R1S elektromos SUV megjelenése augusztusra várható. Ez a két jármű, valamint a képeken látható kézbesítő furgon alapozhatja meg a Rivian sikeres jövőjét.