2019. május 02. | 16:12

A Jaguar Land Rover úgy döntött, a legújabb Defendert már nem Nagy-Britanniában, hanem a szlovákiai Nyitrán fogják gyártani

A BBC hírportálja lehozta, hogy Nagy-Britannia helyett ezentúl Szlovákiában, pontosabban Nyitrán fogják gyártani a Land Rover Defendert. Hogy mekkora mértékű ez a váltás, mi sem jelzi jobban, hogy 67 év angol gyártás és több mint 2 millió legyártott példány után döntöttek úgy a britek, hogy a jövőben Szlovákiában fogják folytatni a nagy múltú terepjáró előállítását.

A váltást nem modellciklus közepén képzelik el, ugyanis az előző Defendert 2016-ig gyártották, az új Defendert még csak most mutatják be ősszel a Frankfurti Autószalonon, az értékesítést is csak 2020 elején kezdik el. Nem a gyártás egésze kerül majd Szlovákiába, ugyanis a motorokat továbbra is Angliában, pontosabban Wolverhamptonban fogják készíteni.

Annak ellenére, hogy a Defendert ezek után már nem a Birmingham melletti Solihullban gyártják, a Jaguar Land Rover továbbra is elkötelezett az ottani gyáruk fejlesztésében, hogy minél hatékonyabban gyárthassák a következő generációs Land Rovereket.

Aki tudott a sorok között olvasni, az eddig is sejthette, hogy az új Defendert nem Angliában fogják gyártani, mert a britek kb. 1 milliárd angol fontot, vagyis átszámítva kb. 375 milliárd forintot áldoztak arra, hogy felhúzzák a nyitrai gyárat.

Annak ellenére, hogy mekkora mértékű váltásról van szó, nem feltétlenül kéne ezt a lépést is a Brexit számlájára írni. A Brexit alaposan megtépázta már most az angol gazdaságot, pláne a brit autóipart, ahol is egyre több negatív hír jelent meg az utóbbi időszakban. Mint például amikor a Honda bejelentette, hogy teljesen kivonul Nagy-Britanniából. Hogy itt nem a Brexitről van szó, onnan lehet sejteni, hogy a nyitrai gyár felépítéséről már korábban döntöttek. Az viszont biztos, hogy a brit fejesek a Jaguar Land Rovernél most tapsolnak örömükben, hogy pénzügyi-gyártási szempontból jól döntöttek!