Több autós is betért arra a benzinkútra, ahol felcserélték az üzemanyagokat

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-11-02, 11:24

Ugyanez történt Magyarországon 2019 őszén.

Egy autó megtankolása nem tartozik a legnehezebben kivitelezhető feladatok közé, de időnként megesik, hogy valaki rossz üzemanyagot tölt a kocsijába, ami súlyos következményekkel járhat. Aztán persze olyan is van, hogy az autós a jó tankoló pisztolyt emeli le a kútoszlopról, a gépjármű megitatása után azonban mégis mehet a szervizbe.

Pórul jártak azok az autósok, akik annál a kanadai benzinkútnál álltak meg tankolni, ahol összekeverték az üzemanyagokat. A Hamilton Spectator beszámolója szerint az üzemanyagszállítók figyelmetlenek voltak, ennek eredményeként a gázolaj helyett benzin, a benzin helyett pedig gázolaj került a töltőállomás föld alatt kialakított tartályába, a hiba pedig sokáig a kút személyzetének sem tűnt fel .

Egy férfi tankol az egyik Shell-kútnál

Nem meglepő módon hamar fény derült a dologra. Az egyik „áldozat”, Kristine Bartlett azt hitte, hogy dízelt tankolt a 2014-es Audijába. Bartlett a fent említett lapnak elmondta, hogy fizetés után szépen beszállt a kocsijába, majd elindult, de az autója furcsa nyikorgó hangokat kezdett kiadni magából rögvest azt követően, hogy elhagyta a benzinkutat. A történetet hallva a férje rögtön azt kérdezte tőle, hogy véletlenül nem tankolt-e rossz üzemanyagot, amire csak annyit mondott, hogy nem hülye. Mint kiderült, valóban rossz naftát töltött a kocsijába, az önhibáján kívül.

A töltőállomás aztán tudomást szerzett a gikszerről, és azonnal bezárt a további károkozások elkerülése érdekében. A probléma kialakulása és a bezárás között azonban majdnem egy teljes nap eltelt, szóval páran rosszul jártak. A benzinkút tulajdonosa azt mondta, hogy aznap nem tért be hozzájuk nagyon sok ember, véleménye szerint 4 vagy 5 autóba tölthettek rossz üzemanyagot. Ez kevés vigaszt az érintett autósok számára, a fuvarozó cég ugyanakkor (állítólag) megtéríti a tulajdonosoknak a kárt.

Kanadai benzinkút

Ugyanez történt Magyarországon tavaly ősszel: 2019. szeptember 20-án a Shell egyik budapesti töltőállomásán reggel 7 órakor a FuelSave 95-ös benzin és FuelSave Diesel üzemanyagok kiszállítása során felcserélődtek az üzemanyagok. Az ügyben lefolytatott gyors vizsgálat egyébként bebizonyította, hogy az üzemanyagok cseréjében a fuvarozó cég hibázott, és a felcserélés az üzemanyag felvételekor, már a depóban megtörtént.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

benzinkutas
2019. június 03.
12 forinttal kell kevesebbet fizetni szerdától a benzinért mint 2 hete.
Magyar bankjegy
2020. augusztus 04.
Idehaza majdnem 9 százalékkal csökkentek a benzinárak 2019 elejéhez képest.

További hírek