2020. szeptember 28. | 11:50

Kaliforniában, Bajorországban és az Egyesült Királyságban is változást sürgetnek a politikusok.

A károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó új kormányzati tervek alapján 2030-ig betiltják a belső égésű motorral szerelt autók forgalmazását az Egyesült Királyságban.

Boris Johnson miniszterelnök várhatóan ezen a héten megerősíti az Egyesült Királyság kormányának tervét, amit annak érdekében eszeltek ki, hogy az Egyesült Királyság 2050 előtt elérje a zéró szén-dioxid-kibocsátást.

Eredetileg azt tervezték a britek, hogy 2040-ig tiltják be a benzines és dízelautók forgalmazását. Februárban már arról volt szó, hogy 2035-től tilt be minden nem zéró-kibocsátású autót az Egyesült Királyság kormánya, most pedig további 5 évet lecsippentettek az eredeti tervből.

Az új tervezet szerint az ultra alacsony – kevesebb mint 75g/km szén-dioxid – kibocsátású hibrid és plug-in hibrid modellek értékesítését is betiltanák a britek, vagyis 2030 után csak elektromos és hidrogénnel hajtott járművek forgalmazása lenne engedélyezett az Egyesült Királyságban.

A világ más részein is hasonló folyamatok mehetnek végbe, de az minimum elmondható, hogy a döntéshozók részéről (itt a politikusokra és a politikusok tanácsadóira gondolok) látható a szándék arra, hogy változtassanak a mostani helyzeten. Az MTI arról számolt be, hogy Bajorország tartomány kormányfője kijelentette, hogy az amerikai Kalifornia állam példáját követve 2035-től le kell állítani a hagyományos meghajtású autók regisztrálását.

„Ki kell jelölni egy időpontot, amikortól nem lehet forgalomba helyezni fosszilis energiaforrást felhasználó belső égésű motorral szerelt új autót. A Kaliforniában választott 2035 nagyon jó dátumnak tűnik erre, ez jelezhetné a fosszilis üzemanyagok korának végét Németországban.” – jelentette ki Markus Söder bajor kormányfő a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) hétvégi online kongresszusán.

Söder nagyon eltökéltnek tűnik, az ő szavaira pedig nekünk is figyelni kell ez esetben, hiszen Magyarországon is gyártanak belső égésű motorokat, ha valóban jelentősen átalakul a globális autóipar, az kihatással lehet a magyar gazdaságra is. A Continental egyébként 2019-ben pont abból kifolyólag csökkentette a beruházásait, mert a vártnál meredekebben zuhant be a benzines és dízelautók iránti kereslet. Most még nehéz elképzelni, de 2-3 évtized múlva vajon tényleg eljöhet a villanyautózás kora? Te mit gondolsz erről? Várjuk a válaszokat a kommentszekcióban.