2021. május 10. | 16:12

A mezőny 5 nap alatt 794 kilométer távot fog teljesíteni.

Május 12-én, szerdán rajtol a 42. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny idei futama. A nemzetközi bringásokból álló mezőny 5 nap alatt összesen 794 kilométert fog megtenni. Az idei verseny több szempontból is tartogat újdonságokat a kerékpárrajongók számára. A korábbi évekhez képest az egyik nagy változást az jelenti, hogy négy év után a verseny befutójára ismét Budapesten, a Hősök terén kerül sor.

A Tour de Hongrie egyik kiemelt támogatója idén is a Škoda lesz, és nem csak az összetett pontversenyben élen álló bringás által viselt zöld trikó szponzoraként lesz jelen, de a mezőnyt kísérő autók jelentős részét is a cseh gyártó biztosítja. A versenyigazgatói autó pedig idén egy Škoda Enyaq iV lesz. A tisztán elektromos SUV tavaly debütált ugyanebben a szerepkörben a Tour de France-on.

„A kerékpársport szurkolói az elmúlt években megszokhatták, hogy minden alkalommal igyekszünk új útvonalakat is a programba illeszteni. Tavaly a tervezett magyarországi Giro d’Italia-rajt miatt a Tour de Hongrie nagy részét Észak-Magyarországon rendeztük meg, de már akkor megígértük, hogy 2021-ben Nyugat-Magyarország lesz fókuszban” – mondta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője.

És hogy mindez miért is érdekes? Mivel a verseny ideje alatt az ország számos pontján kell az autósoknak lezárásokra és forgalomkorlátozásokra számítani. Mutatjuk, hogy mikor és mely településeket érint a 42. Tour de Hongrie mezőnye.

 

1. szakasz, 2021. május 12., szerda, Siófok–Kaposvár (173 km)

Az alábbi településeken kell forgalomkorlátozásra számítani: Siófok, Balatonszéplak, Szántód, Balatonföldvár, Kőröshegy, Kereki, Pusztaszemes, Andocs, Igal, Ráksi, Szentgáloskér, Mernye, Mernyeszentmiklós, Vadérpuszta, Somogybabod, Somogytúr, Látrány, Balatonlelle, Balatonboglár, Szőlőskislak, Szőlősgyörök, Lengyeltóti, Somogyvár, Osztropán, Somogyjád, Újtelep, Juta, és Kaposvár. A szakasz 13:45-kor rajtol, a mezőny várhatóan 17:44-re ér a célba.

 

2. szakasz, 2021. május 13., csütörtök, Balatonfüred–Nagykanizsa (183 km)

Az alábbi településeken kell forgalomkorlátozásra számítani: Balatonfüred, Aszófő, Pécsely, Balatonszőlős, Tótvázsony, Pula, Vígántperend, Nemesleányfalu, Nagyvázsony, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Zánka, Köveskál, Káptalantóti, Badacsonytomaj, Badacsony, Hegymagas, Tapolca, Sümeg, Bazsi, Zalaszántó, Cserszegtomaj, Hévíz, Alsópáhok, Sármellék, Zalavár, Nagyrada, Garabonc, Zalakaros, Galambok, és Nagykanizsa. A szakasz 13:15-kor rajtol, a mezőny várhatóan 17:41-re ér a célba.

 

3. szakasz, 2021. május 14., péntek, Veszprém–Tata (142 km)

Az alábbi településeken kell forgalomkorlátozásra számítani: Veszprém, Márkó, Hárskút, Zirc, Veszprémvarsány, Ravazd, Pannonhalma, Nyalka, Táp, Tápszentmiklós, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Kisbér, Vérteskéthely, Császár, Dad, Bokod, Oroszlány, Környe és Tata. A szakasz 14:30-kor rajtol, a mezőny várhatóan 17:44-re ér a célba.

 

4. szakasz, 2021. május 15., szombat, Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető (204 km)

Az alábbi településeken kell forgalomkorlátozásra számítani: Balassagyarmat, Őrhalom, Szécsény, Magyargéc, Nógrádmegyer, Sóshartyán, Kishartyán, Salgótarján, Bátonyterenye, Kistereme, Nemti, Mátraterenye, Nádiújfalu, Pétervásár, Terpes, Szajla, Sirok, Kőkútpuszta, Tarnaszentmária, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred, Gyöngyös – Sástó, Mátraháza, Parádsasvár, Parád, Parádfürdő, Recsk, Sirok – Kőkútpuszta, Tarnaszentmária, Gyöngyös – Kékestető. A szakasz 12:40-kor rajtol, a mezőny várhatóan 17:43-re ér a célba.

 

5. szakasz, 2021. május 16., vasárnap, Budapest–Budapest (92 km)

A szakasz az alábbi útvonalat érinti: Hősök tere, Kós Károly sétány, Hermina út, Ajtósi Dürer sor, Stefánia út, Ifjúság útja, Dózsa György út, Városligeti fasor, Felsőerdősor utca, Andrássy út. A szakasz 13:00-kor rajtol, a mezőny várhatóan 14:46-ra ér a célba.