2020. január 15. | 11:29

A 2,0 literes turbómotor Európában is elérhető az év második felében.

A Toyota még idén bővíti a Supra európai motorkínálatát, a négyhengeres, 2,0 literes erőforrás bevezetésével, mivel eddig csak a 3,0 literessel lehetett megvásárolni. A gyártó úgy gondolja, hogy ezzel egy szélesebb vevőkörhöz érhetnek el az autóval, mert a kisebb köbcentis változat olcsóbb lesz.

A turbófeltöltővel szerelt 2,0 literes soros négyhengeres motorhoz egy ZF nyolcsebességű automata váltó tartozik, ez pedig 254 lóerőt és 400 Nm nyomatékot szabadít rá a kerekekre. Ezek a számok kisebbek mint a  rendelkezésre álló 3,0 literes, sorhatos erőforrás 340 lóereje és 500 Nm nyomatéka. Viszont a négyhengeres is 5,2 másodperc alatt letudja a 0-100 sprintet, az elektronikusan szabályozott végsebessége pedig 250 km/óra. Sőt, az erősebb tesónál 100 kg-mal könnyebb a kasztni és mivel kisebb az egység fizikai mérete is, így közelebb kerül az autó közepéhez ez pedig lehetővé teszi az 50:50 arányú első-hátsó súlyelosztást.

A belépő szintű Supra a Live specifikációval, 18 colos könnyűfém felnikkel, négy hangszórós audiórendszerrel, 8,8 colos kijelzővel és fekete Alcantara sportülésekkel érkezik. A szokásos biztonsági felszerelések között szerepel a gyalogosokat és a kerékpárosokat érzékelő rendszer, az intelligens sáv- és sebességtartó segéd is.

Ezen felül három felszereltségi szinttel kérhető, ezek a Connect, a Sport és a Premium. A Connect csomag navigációs és csatlakozási lehetőségek és szolgáltatások széles választékát tartalmazza. A Sport csomag teljesítményorientált alkatrészeket, például továbbfejlesztett sport fékeket, adaptív felfüggesztést és aktív differenciálművet is magában foglal. A Premium felszereltségben 12 hangszórós JBL prémium hangrendszert, head-up kijelzőt, vezeték nélküli okostelefon-töltőt és memóriás fekete bőr üléseket kap az ügyfél.

A limitált szériás Fuji Speedway kiadás elérhető lesz, ez egyedülálló fehér árnyalattal, matt-fekete 19 colos könnyűfém felnikkel és piros visszapillantó borítással kapható. Belül szénszálas díszítő elemek, valamint piros és fekete Alcantara kárpitozás található. A Fuji Speedway kiadás az opcionális Connect és Sport csomagokkal is kapható.

Mivel az új, kevésbé nagy teljesítményű Supra olcsóbb, így több ember engedheti meg magának az új sportautó megvásárlását. A tavalyi európai bemutató alkalmával a gyártó 900 példányban korlátozta a gyártást. A Fuji Speedway kiadást 200 darabban limitálták, viszont a 2,0 literes modell esetében nem lesznek hasonló intézkedések. Az árazással kapcsolatos információkat előreláthatóan márciusban hozzák nyilvánosságra.

Az autós világ friss híreit az Alapjárat hírműsorában találod!